Hamarosan jön az év egyik leglátványosabb csillaghullása

Az október 20-a és december 10-e között megfigyelhető Északi Tauridák szerdán, november 12-én érik el aktivitásuk csúcsát, ekkor óránként akár 5-10 hullócsillagot is megfigyelhetünk az éjszakai égbolton. Hamarosan azonban ennél is látványosabb égi jelenségeket figyelhetünk majd meg – írja közleményében a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

A Leonidák meteorraj talán a leglenyűgözőbb novemberi hullócsillagokat produkálja: a november 6-a és 30-a közötti meteorraj maximumán akár 15 futócsillagot is észlelhetünk óránként. Mint a legtöbb meteorraj, a Leonidák is egy üstökös maradványaiból áll. Az év „legfürgébb” hullócsillagai, azaz a legnagyobb sebességgel a Föld légkörébe belépők az 55P/Tempel-Tuttle üstökösből kikerült és az üstökös pályáján szétoszló anyagdarabkák.

Egyes meteorok akár a 71 km/s-es tempót is elérhetik, és mivel a Föld légköre mindössze 100-150 kilométer vastag, egy Leonida meteor kevesebb mint 2 másodperc alatt áthaladna rajta. Persze a milliméteres nagyságrendű jégből és porból álló darabkák a levegőbe csapódva hirtelen lefékeződnek, felizzanak, és századmásodpercek alatt teljesen elgőzölögnek.

A Leonidák maximális aktivitása november 18-án lesz 22 óra után.

A radiánspontjuk, vagyis az az égi pont, ahonnan látszólag kiindulnak, már másfél órával éjfél előtt keleti irányban felkel, így a raj néhány tagját már éjfél előtt is el lehet csípni, de a legtöbbjüket hajnalban láthatjuk az égbolt szinte minden irányában. Az észlelésükhöz nincs szükség semmilyen csillagászati segédeszközre. Fontos azonban, hogy fényszennyezésmentes megfigyelőhelyről próbálkozzunk megnézni a meteorrajt, távol a városok utcalámpáitól.

Kapcsolódó
Gyönyörű tűzgömbök jelennek meg az égen novemberben

Érdemes lesz az égre nézni november első két hetében.

The post Hamarosan jön az év egyik leglátványosabb csillaghullása first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest