Először szólalt meg Trump a BBC-botrányról: Kötelességem beperelni őket

Nos, azt hiszem, kötelességem megtenni, mert nem szabad hagyni, hogy az emberek ilyet tegyenek

– ezt mondta Donald Trump a Fox Newsnak adott interjújában – amit maga a BBC szemlézett – arra a kérdésre válaszul, hogy valóban perre megy-e a BBC-vel szemben. Ez volt az első alkalom, hogy a hírmanipulációs botrány kirobbanása óra az amerikai elnök személyesen nyilvánult meg a témában – ügyvédei már korábban jelezték a médium felé, hogy Trump egymilliárd dolláros pert helyez kilátásba, ha nem kérnek közvetlenül tőle bocsánatot.

Mint arról a 24.hu is beszámolt, nemrég kiderült, hogy a tavalyi elnökválasztási kampány idején BBC Panorama című műsorának szerkesztése félrevezető volt a 2021. január 6-i eseményekkel kapcsolatban. Az ügyben készült jelentés szerint a zavargásokká fajult eseményekről szóló összeállítás Trump beszédét olyan módon szerkesztette, hogy az megtévesztő volt az akkor leköszönő amerikai elnök szerepét illetően.

A BBC elnöke, Samir Shah a szakmai vétségért már elnézést kért, személyesen az amerikai elnököt viszont eddig még nem követte meg. Trump a Fox Newsnak most arról beszélt, hogy a 2021. január 6-án elmondott beszéde valójában egy „gyönyörű, nagyon megnyugtató beszéd volt”, amelyet aztán manipuláció útján radikálisnak tüntettek fel.

És valóban megváltoztatták. Hihetetlen, amit tettek

– hitetlenkedett az amerikai elnök, majd kijelentette, kötelességének érzi perelni.

Mit követett el pontosan a BBC?

A BBC Panorama című műsorában a tavalyi amerikai elnökválasztási kampány idején torz képet adtak Trump 2021. januári beszédéről. A beszéd közben a Capitoliumot megostromolták radikális tüntetők, a BBC manipulált vágással összeállított tavalyi műsorából pedig úgy tűnhetett, mintha Trump kifejezetten erre buzdította volna a randalírozókat.

A probléma nem egyszerűen az volt, hogy manipulálták Trump beszédét, és két egymástól 50 perc különbséggel elhangzott kijelentést mostak össze, hanem az, hogy mindez egy héttel az amerikai elnökválasztás előtt, 2024 októberében történt. Emiatt a BBC hétfő délutáni híre szerint Trump jogi lépésekkel is megfenyegette a brit közszolgálati médiát.

A botrány miatt vasárnap benyújtotta lemondását Tim Davie, a BBC vezérigazgatója és Deborah Turness, a médiatársaság hírszolgáltató részlegének, a BBC Newsnak a vezetője. A botrány utóéletéről és hogy pontosan hogyan manipulálták Trump beszédét, itt írtunk részletesen.

Kapcsolódó
Válságban a BBC: a vezetők lemondása után a tét immár a brit közszolgálati média léte

A populista és a konzervatív jobboldal és a Trump-adminisztráció is támadja a brit közszolgálati médiát, miután kiderült, hogy a BBC Panorama című műsorában a tavalyi amerikai elnökválasztási kampány idején torz képet adtak Donald Trump 2021. januári beszédéről.

The post Először szólalt meg Trump a BBC-botrányról: Kötelességem beperelni őket first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest