Intenzív geomágneses vihar érte el a Földet

Az év talán leglátványosabb sarki fénye tűnt fel Magyarország felett november 12-én hajnalban. Az Időkép beszámolója szerint az égi jelenség mintegy 3 órán keresztül volt látható, ami kiemelkedően hosszú időnek számít.

A kifejezetten erős sarki fény nem jött váratlanul: amint a 24.hu korábban megírta, november 11-én a Nap az idei legerősebb kitörését produkálta, egy X5,1-es osztályú flert. Ez rendkívül intenzív geomágneses vihart eredményezett: KP-indexe 9-es volt, amely a geomágneses aktivitás skálájának legmagasabb, szélsőséges szintjét jelenti. Ez már a műholdas rendszerekben, a GPS-ben és a navigációs eszközöknél is, valamint a földi irányítású műholdak működésében is zavarokat okozhat, miközben látványos sarki fényt idéz elő. A jelenséget az Időkép kamerái is rögzítették, a megfigyelést ugyanakkor zavarta az országot borító ködfelhőzet.

iFrame is not supported!

A napkitörések által a világűrbe lövellt töltött részecskék úgynevezett geomágneses viharokat képesek okozni, ha elérik a Föld mágneses mezejét. Amikor ezek a részecskék behatolnak felső légkörbe is, összeütköznek az ott található oxigén- és nitrogénrészecskékkel, amelyek ennek hatására különböző színű fényt bocsátanak ki. Így jön létre a sarki fény.

A napkitöréseket egy négy betűből (növekvő sorrendben: B, C, M és X) skálán osztályozzák, amelyen mindegyik kategória az előzőnél tízszer erősebb kitörést jelöl. Az X mögé pedig számok is illeszthetők, hogy a még erősebb flereket is be tudják sorolni.

Csillagunk 11 éves ciklust követ, amelynek vannak aktívabb és csendesebb időszakai. A legutóbbi maximum 2024 októberében kezdődött, és egyes kutatók szerint még idén is kitart.

The post Intenzív geomágneses vihar érte el a Földet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest