Házasság első látársa: korábbi „félrekommunikációjuk” után Dani szótárt vitt a szakértőknek

Dani egy könyvvel a kezében érkezett meg a közös terápiára a Házasság első látásra kedd esti adásában. A kötetet a szakértőknek hozta, Gaál Viktor pszichológusnak nyújtotta át, aki azt mondta neki, ez nagyon kedves tőle, mire Dani azt felelte, hogy „majd utána”.

Idegen szavak tematikus szótára

– mutatta meg a könyvet szakértőtársainak Gaál, aminek láttán volt olyan szereplő, aki a térdét csapkodva nevetett, de olyan is, aki láthatóan kényelmetlenül érezte magát.

Készültem egy könyvvel a pszichológusaimnak, méghozzá azzal a céllal, hogy jelezzem, egyfelől, hogy értem a viccet, és hogy félre vagyok értve. Másfelől pedig, mivel a legutóbbi alkalommal volt egy félrekommunikáció a szakértőkkel, egyfajta, ilyen kis csínytevés is volt a dolog mögött

– magyarázta későbbi miniinterjújában Dani.

Miután kiderült, mit adott a szakértőknek Dani, Rita feltette a kérdést, hogy tényleg úgy fog-e majd beszélni, hogy a szótárt kell közben lapozgatni azért, hogy megértsék, mire a vállalkozó azt felelte, csak jelezte, hogy érti a visszajelzéseket és próbál segíteni.

Lehet, hogy nem ez fog segíteni rajtunk, de köszönjük

– jegyezte meg Tóth Melinda pszichológus.

Ricsi arcán már a terápián ülve is látszott, hogy kínosan érzi magát, majd később a riportszobában sem tagadta, hogy neki nem volt annyira szimpatikus Dani tette, és erősnek érezte azt. Dani felesége, Kármen is úgy fogalmazott, magában fogta a fejét, hogy „te jószagú Úristen, most mi vár ránk?”.

Kapcsolódó
Házasság első látásra: a szereplők megkapták a magukét a szakértőktől, miután arról beszélgettek, kinek ki jön be a társaságból

Gaál Viktor gratulált a pároknak, amiért sikerült totálisan félreérteniük a kísérlet lényegét.

The post Házasság első látársa: korábbi „félrekommunikációjuk” után Dani szótárt vitt a szakértőknek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest