Kiengedték a börtönből Tanyi Györgyöt, az 1996-os ügetői merénylet elkövetőjét

Kiengedték a fegyházból Tanyi Györgyöt, az ügetői merénylet elkövetőjét, írja a Magyar Nemzet. A férfit jogerősen 11 év fegyházra ítélte 2018 januárjában a Fővárosi Ítélőtábla az 1996-ben történt alvilági leszámolás miatt.

Lakatos Csabát több lövés is érte 1996. november 13-án az ügetőn. Az életveszélyes sérüléseket szenvedő fogathajtó életét csak a szakszerű orvosi ellátás mentette meg. A hajtó annak a Prisztás Józsefnek volt a barátja, akit 1996. november 1-jén a Budapest III. kerületi Ladik utcában öltek meg Portik megbízásából. A jogerős ítélet szerint Portik Tamás utasítására lőtt rá a hajtóra Tanyi.

Az ítélet szerint Tanyi négy célzott lövést adott le a Fiumei úti sírkert egyik épülete tetejéről a szomszédos ügetőn tartózkodó férfira. Lakatost a mintegy 22-24 méterről leadott négy lövésből három találta el, egy a nyakán, egy az ágyéki csigolyája mellett, egy pedig a bal combjánál. A hajtó túlélte a merényletet. A támadás része volt az 1996. november 1-jén Prisztás József vállalkozó megölésével kezdődő magyar maffiaháborúnak.

A hatóság 2014-ben kezdett az ügyben újra nyomozni, és fogta el Tanyi Györgyöt. Tanyi 2018-ban jogerősen tizenegy évet kapott, de három társát (köztük két testvérét) is több év szabadságvesztésre ítélték.

Kapcsolódó
Gyanúsítottként hallgatták ki Portikot az ügetői lövöldözés ügyében

A Lakatos Csaba hajtó elleni merényletkísérlettel gyanúsították meg.

The post Kiengedték a börtönből Tanyi Györgyöt, az 1996-os ügetői merénylet elkövetőjét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest