Latorcai Csaba: Eszünk ágában sincs bedönteni Budapestet

A döntés minden esetben arról szólt, hogy jó technikával történt-e a források levonása – tette hozzá. Például biztosítva volt-e a megfelelő jogorvoslati lehetőség az inkasszó kincstári benyújtásánál. A Kúria megállapítása szerint ebben az esetben jogorvoslatot kell biztosítani, ezt a kormány „meg is fogja teremteni”.

Latorcai Csaba szerint a kormány

annyit fizet vissza, amennyit a bírósági ítéletek előírnak

– így jártak el a nyáron is, amikor milliárdokat fizettek vissza, mert a bírósági ítélet arról rendelkezett, hogy kamatot kell fizetniük, mert technikailag rosszul hajtották végre a levonást.

A parlamenti államtitkár arról is beszélt a műsorban, hogy nem akarják bedönteni Budapestet, az ott élők miatt ez nem lehet érdeke a kormánynak, és

nincs olyan mesterterv, miszerint a csődöt követően egy pénzügyi gondnok kinevezésével rakják rendbe a költségvetést,

a politikai és szakmai felelősséget Karácsony Gergely és Magyar Péter nyakába varrva.

Közölte, hogy a pénzügyi helyzet tisztázására felkért Domokos László korábbi fideszes képviselő és számvevőszéki elnök két–három héten belül készül el a jelentésével.

Részletesen átbeszéltük a múlt heti amerikai–magyar csúcstalálkozó eredményeit is. Orbán Viktor miniszterelnök adásunk megjelenésének napján ad tájékoztatást a kormány tagjainak a washingtoni útjáról. Latorcai szerint jól előkészített megállapodási tervezetekkel utazott ki a magyar delegáció, amely biztos lehetett benne, hogy Donald Trumptól megkapja a mentességet az orosz energiaipart sújtó szankciók alól [Orbán Viktor az út előtt még úgy állította be a tárgyalásokat a szankcióról, hogy meg kell győzni az amerikai elnököt az igazunkról – a szerk.] A pénzügyi csomagról azt mondta vendégünk, hogy az egy lehetőség, nem kötelezettség, ezért nem állja meg a helyét az a helyzetértékelés, miszerint a nemzeti szuverenitásra kényes magyar kormány az Egyesült Államok pénzügyi mankójára szorul.

„Mindig jobb a több pénz, mint a kevesebb” – érvelt a megállapodás mellett. Elmondta még, hogy a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény megújításáról a következő évben megállapodás születhet.

The post Latorcai Csaba: Eszünk ágában sincs bedönteni Budapestet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest