Tíz évvel ezelőtt, az akkor 55 éves Natalja Paszternak 80 éves barátnőjével, és annak kutyájával elindult egy sétára a szibériai Tynda erdejében, hogy nyírfanedvet keressenek egy vitamindús ital készítéséhez. Kirándulásuk egy pontján azonban a nők egy megvadult medvével találták szembe magukat, amely elriasztotta a kutyát. Ezt követően ketten maradtak, Natalja pedig a medve és idősebb társa közé lépett, hogy megvédje az állattól.
A medve azonnal támadásba lendült, éles karmait Natalja húsába mélyesztette, súlyos sebeket okozva a fején, a karjain és a lábain, írja a Mirror. A medve lényegében megskalpolta a nőt, a lábába pedig a csontig bemélyesztette fogait, hatalmas sebeket okozva rajta, amelyek a mai napig láthatók.
Ha hagyom, hogy a medve leharapja a lábaimat, tudtam, életem végéig rokkant leszek. Jobb meghalni, mint a gyermekeim terhére lenni
– mondta a nő, gondolatait felidézve a The Siberian Timesnak, aki ezután egy ággal kezdte ütni az állatot.
Ez azonban nem vezetett eredményre. A medve nem sokkal később idős társa felé fordította a figyelmét, akit hátba is vágott, ezután folytatta Natalja szétmarcangolását. A medve azonban nem felfalta, hanem magával húzta és elrejtette mozdulatlan testét egy lombkupac alatt. Szerencsére mindez idő alatt idős társa segítséget tudott hívni egy közeli víztisztító telepről.
Amikor visszaért, a medve a nő szinte élettelen testénél körözött, mintha egy becses kincset őrizne.
Ekkor azonban megjelentek a vadászok, és likvidálták a megvadult példányt. Súlyos sérülései ellenére Natalja életben volt, a vadászok egyike, Szergej Ivanov pedig gyorsan a legközelebbi kórházba szállította. A szörnyű megpróbáltatások ellenére, hetekig tartó orvosi kezelés után Natalja csodával határos módon teljesen felépült, noha a sebek még ma is láthatók.
The post Megskalpolta egy medve, csodával határos módon mégis túlélte az orosz nő first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





