A független képviselő felidézte Nagy Gábor Bálintnak, hogy 2019. április 19-én rendeltek el nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. A Nemzeti Adó -és Vámhivatal Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága 14 különböző, az EMMI által a 2016-2018 között a Magyar Triatlon Szövetségnek adott támogatás felhasználását vizsgálja.
Hadházy Ákos azt kérdezte:
- Hány gyanúsított kihallgatására került sor?
- Hány személy gyanúsítását tervezik?
- Mikorra várható a vizsgálati szakasz befejeztével vádemelés?
- Milyen tényállásokat vizsgáltak az ügyben?
- Történt-e bármilyen kényszerintézkedés a nyomozás során?
Amennyiben a büntetőügy a feljelentést követő 6 és fél év után még mindig felderítési szakaszban van, tájékoztatást kért arról, mikor várható gyanúsítotti kihallgatást. Tájékoztatást kért arról is, hogy milyen körülmények hátráltatták a nyomozást, amiért ilyen szokatlanul hosszú idő elteltével sem sikerült eredményesen lezárni, a szerinte
a feljelentő által szinte teljesen felderített ügyet!
Nagy Gábor Bálint a kérdésre azt válaszolta, hogy az eljárás már vizsgálati szakban. A legfőbb ügyész megerősítette: hogy eddig egyetlen emberrel közölte a hatóság 2025. június 3-án jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúját. Hadházy Ákossal ellentétben Nagy Gábor Bálint elégedettnek tűnik a NAV-nyomozók munkájával, szerinte a hatóság széleskörű bizonyítást folytat, az eljárási cselekményeket folyamatosan hajtja végre.
A komoly munka ellenére úgy tűnik, június óta ismét leült az ügy, a 444.hu alapján akkor írtunk arról: gyanúsítottként hallgatták ki a Tisza Párt programkoordinátorát. A jelek szerint a nyomozás azt követően kapott átmeneti lendületet, hogy csatlakozott Magyar Péter mozgalmához. Ő maga kitartott amellett, hogy nem követett el bűncselekményt. Nagy Gábor Bálint válaszából kiderül, hogy továbbra sem vetődött fel annak lehetősége, hogy a támogatási ügy más szereplőit – köztük Orbán Viktor egykori fogorvosát, Bátorfi Bélát és üzlettársát, Szűcs Lászlót – meggyanúsítanák. A Tisza Párt közölte: furcsa a régi ügyben 2025-ben meghallgatni valakit, éppen akkor, amikor az illető a jelenlegi kormány leváltásában nyújt segítséget.
The post 6 és fél év nyomozás után lett egy gyanús tiszás first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





