Afrikai sertéspestisessel fertőzött vaddisznót találtak Baranyában

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét Baranya vármegyében, egy eddig mentes területen. A Nébih közölte, a vírust egy állománygyérítés során Old település külterületén, a horvát határtól néhány száz méterre kilőtt vaddisznóból vett mintában mutatta ki a laboratóriumi vizsgálat.

A fertőzött egyedet Baranya vármegyében, a horvátországi ASP esetek miatt magas kockázatúvá minősített területen lőtték ki. A fertőzés az ASP vaddisznókban való természetes terjedésével kerülhetett át Horvátország területéről – írja a hatóság, amely az eset megerősítését követően 15 vadgazdálkodási egységek teljes területét „fertőzött terület” kockázati kategóriába sorolta át. Emellett Baranya, Bács-Kiskun és Tolna vármegye területén is új, magas kockázatú területek lettek kialakítva.

A Nébih hangsúlyozza, az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes. A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állatok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik. Éppen ezért a legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.

A hatóság kéri az állattartókat, hogy amennyiben a sertésállományban hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlelnek, 24 órán belül értesítsék az állategészségügyi szolgálatot.

Szlovákiában tavasszal ütötte fel a fejét a kór, amely a házisertés-állományban is megjelent.

The post Afrikai sertéspestisessel fertőzött vaddisznót találtak Baranyában first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest