Huszonkét fős magyar csapat utazik a lengyelországi Lublinban december elején sorra kerülő rövidpályás úszó Európa-bajnokságra.
A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését elfogadta az elnökség, így 9 férfi és 13 női versenyző alkotja majd az együttest.
A kontinensviadalon a korábbi híreknek megfelelően nem indul az olimpiai bajnok, rövidpályán az októberi világkupa-sorozatban 100 és 200 méter háton is világcsúcsot úszó Kós Hubert.
A szövetség híréből kiderül, hogy Kóst Bob Bowman inkább egy amerikai versenyen szeretné látni a coloradói magaslati edzőtábor után, ugyanis a jövő év elején esedékes NCAA-döntős címvédés van most célkeresztben a texasiaknál. Ebből kifolyólag a franciák sztárját, Léon Marchand-t sem engedi el az Eb-re az edzőlegenda.
A Kós Huberthez hasonlóan az Egyesült Államokban készülők – a tavalyi, budapesti világbajnokságon aranyérmes Sárkány Zalán, valamint Ábrahám Minna, Pádár Nikolett és Molnár Dóra – ugyanakkor ott lesznek az Európa-bajnokságon, és vállalta az indulást Betlehem Dávid is, aki a múlt heti, debreceni országos bajnokságon 1500 méter gyorson a világ idei legjobb eredményével nyert.
A válogatott abszolút újonca a 19 éves Zsebők Laura, aki 200 méter vegyesen teljesítette a szövetségi kapitány által meghatározott Eb-szintet.
A szövetség közleménye kiemeli, hogy aki valamilyen számban megúszta a szintet – akár már a tavalyi világbajnokságon –, az az edzőjével szabadon dönthet arról, hogy milyen más távokra kíván még benevezni.
Az Európa-bajnokságot december 2. és 6. között rendezik.
A magyar Eb-csapat
férfiak:
Betlehem Dávid (400-800-1500 m gyors)
Holló Balázs (200 m gyors, 200 m mell, 400 m vegyes)
Jászó Ádám (50-100 m gyors, 50-100-200 m hát)
Kovács Benedek (50-100-200 m hát)
Márton Richárd (400 m gyors, 100-200 m pillangó)
Németh Nándor (50-100-200 m gyors)
Sárkány Zalán (400-800-1500 m gyors, 400 m vegyes)
Szabó Szebasztián (50 m gyors, 50 m pillangó)
Zombori Gábor (100-200-400 m vegyes, 200 m mell)
nők:
Ábrahám Minna Lilla (50-100-200-400 m gyors)
Fángli Henrietta (50-100-200 m mell)
Ilyés Laura (200 m pillangó)
Késely Ajna (400-800-1500 m gyors)
Komoróczy Lora (50 m pillangó, 50-100 m hát)
Mihályvári-Farkas Viktória (1500 m gyors)
Molnár Dóra (50-100-200 m hát)
Pádár Nikolett (100-200-400 m gyors)
Sebestyén Dalma (100-200 m vegyes, 50 m mell)
Senánszky Petra (50-100 m gyors)
Szabó-Feltóthy Eszter (200 m hát, 200-400 m vegyes)
Ugrai Panna (100-200 m gyors, 100-200 m pillangó)
Zsebők Laura (200-400 m gyors, 200 m mell, 200 m vegyes)
The post Kós Hubertre Amerikában van szükség, nem lesz ott az Eb-n first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





