Az elmúlt napokban meglódultak az üzemanyagárak: míg szombaton 4 és 8, addig kedden 2 és 5 forinttal nőtt a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi díja. Csütörtökre pedig újabb drágulást jelentettek be: a benzin beszerzési ára 2 forinttal, míg a gázolajé 5 forinttal emelkedik.
Igaz, ezt a kútár ma már szinte soha nem követi le pontosan. Olyannyira, hogy az elmúlt két hét során a gázolaj kiskereskedelmi árrése 23 forinttal körülbelül felére szűkült; a benziné kevésbé – írja a Népszava.
A lap szerint a mostani nagykereskedelmi árugrás azért különösen fura, mert amióta az USA október 23-án az orosz Rosznyeftyre és Lukoilra kereskedelmi tiltásokat lengetett be és így az Európában irányadó, Brent-típusú nyersolaj hordónkénti ára 60-ról 65-re ugrott, a kurzus lefelé csorog. Ráadásul a forint is rég nem látott erőt mutat, ami szintén árcsökkentést indokolna.
A lap szakmai forrásai szerint
most piaci alapon emelés helyett is vágni kellett volna a kútárakon.
Ez különösen annak fényében sajátos, hogy Orbán Viktor múlt pénteki washingtoni tárgyalásai után bejelentette, hogy az olcsó olajimporttal együtt megvédte a rezsicsökkentést.
Ez a töltőállomásokon legalábbis nem látszik. A lap forrásai a jelekből a Mol megnövekvő pénzigényére következtetnek. A nagykereskedelmi ár a kormány ama politikai elvárása miatt nő jóval a végfelhasználói felett, melynek értelmében a hazai kútárak nem nőhetnek a környező államok (nyilván piaci alapú) díjai fölé.
Így viszont a nagykereskedelmi árrés ugrása értelemszerűen a kiskereskedelmi esését hozza.
Ezt azzal magyarázzák, hogy míg a Molnak csoportszinten mindegy, hogy a többlet nagy- vagy kiskereskedelmi ágából folyik-e be, ezzel visszavágja kiskereskedelmi versenytársai, vagyis a többi kisebb-nagyobb lánc vagy állomás jövedelmezőségét.
A szokatlan jelenség kapcsán a Népszava forrásai a Dunai Finomító három héttel ezelőtti tűzesetének hatásaira gyanakodnak, bár ezt az összefüggést a Mol korábbi nyilatkozataiban elvetette.
The post Orbán alkut kötött Trumppal, mégis meglódultak az üzemanyagárak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





