Így befolyásolja a hallást az IQ

Egy friss tanulmány alapján összefüggés van az alacsonyabb IQ-szint és a beszéd zajos környezetben való meghallása között – írja a ScienceAlert. Korábbi publikációk kimutatták, hogy a neurodiverz embereknek problémát okozhat a hangos szobában való beszédfelismerés, a Washingtoni Egyetem kutatói most erről próbáltak további adatokat gyűjteni.

A szakértők 12 autizmussal és 10 magzati alkoholszindrómával élő résztvevőt vontak be a vizsgálatba. Mindkét állapot összefüggésbe hozható a korábban feltárt jelenséggel, ugyanakkor ezek a csoportok igen változatos IQ-szintet mutatnak. A kontrollcsoport 27 neurotipikus emberből állt.

A kísérlet első lépéseként felmérték, hogy az alanyok képesek-e felismerni egy program által létrehozott beszélgetés részleteit, miközben több más hangot is hallottak. Ez a szituáció az úgynevezett koktélparti-probléma.

Az adatok azt mutatták,

hogy a feladat nehezebb volt az alacsonyabb IQ-val bíró személyeknek.

„A kognitív képességek és a beszédérzékelés teljesítménye közötti kapcsolat átlépte a diagnosztikai kategóriákat” – mondja Bonnie Lau, a csapat tagja, hozzátéve: az eredmény mindhárom csoportban konzisztens volt.

Fontos megjegyezni, hogy az alanyok mind normál hallásúak voltak, vagyis a zajos környezetben való hallási nehézség inkább kognitív okokra vezethető vissza. Mindez logikus: komoly audiófeldolgozási képességre van szükség ahhoz, hogy el tudjuk különíteni a különféle zajokat, valós helyzetben ráadásul vizuális érzékelés, illetve megfelelő reakció – például mosoly, bólintás – is kell.

Mindezek a tényezők növelik a kommunikáció kognitív terhelését, ha zajos a környezet

– húzza alá Lau.

A koktélpartihoz hasonló szituációkkal naponta találkozhat az ember, akár egy nyüzsgő kávézóban, egy zsongó tanórán vagy egy forgalmas utcán. Bár a mostani tanulmány kis mintán alapul, így is segíthet jobban megérteni a jelenség által érintettek helyzetét.

Az efféle vizsgálatoknak komoly gyakorlati hasznuk is lehet. Egyre több adat igazolja, hogy a hallási problémák háttérben nagyon változatos okok állnak, ezeket felismerve pedig könnyebb segíteni a valós életben, például egy-egy diák esetében.

The post Így befolyásolja a hallást az IQ first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest