Ha bombáznák a környékedet, te is jobban éreznéd magad egy stockfotóban

Nagyrészt mindenkinek – elsősorban akkor, ha nőnemű illető – volt már tapasztalata azzal, hogy lehetetlen és értelmezhetetlen profilképű pakisztáni férfiak ismerősnek jelölik Facebookon. Az enyhén szólva is mulatságos, sufnituning Photoshoppal feljavított, férfias attribútumok sorát kisebb-nagyobb mértékben felvonultató fotók láttán nyilván mosolyogni kezd az ember, most azonban készült egy dokumentumfilm, amely abba segít bekukkantani, hogyan és főleg miért készülnek ilyen képek.

Danial Shah pakisztáni rendező ezúttal épp dokumentumfilmet forgatott, de egyébként sok dologgal foglalkozik, mindenek előtt kalandor. Többek között olyan projektre is vállalkozott már, amely során Londonból utazott el pakisztáni szülővárosába, Kvettába, ám úgy, hogy nem vett igénybe légi közlekedést.

Hátizsákos túrázó, népszerű utazóblogger, készített már riportot az Everest és a K2 alaptáborából is, közben fotós, nem mellesleg pedig filmkészítő: jelenleg Brüsszelben csinálja a doktoriját vizuális és előadóművészetek szakon.

Most két szenvedélyét ötvözte, a filmezést és a fotózást, egy pakisztáni fotóstúdió piszkálta a fantáziáját az Álomélet stockfotóból című filmjében. Muhammad Sakhi Kvetta mélyén működtet egy fotóstúdiót. Azért a mélyén, mert a film sosem lép ki az üzletből, ami olyan, mintha egy áruházban, egy bazársoron vagy egy aluljáróban lenne bezsúfolva a többi üzlethelyiség mellé. A napot nem látjuk, Shah nem követi alanyát az üzleten kívülre, emiatt olyan élmény a kis fotóstúdió életét nézni, mintha beragadt volna az időtlenségbe.

Valójában tényleg ez történik: Sakhi ugyanis 13 éve működteti a stúdiót, és láthatóan nagyon szívesen dobbantana – nemcsak az üzletből, Pakisztánból is. A fotóstúdiót természetesen nem úgy kell elképzelni, mint egy profi felszereléssel ellátott műhelyt: Sakhi az öteurós gépével készíti a képeket, amelyet Afganisztánból csempészték át neki. Egy képért pakisztáni rúpiáról átszámolva ötven centet/egy eurót kér, úgy számolja, hogy jobb napjain átlagosan 10-15 eurót keres meg.

De nemcsak fotóz, hanem „varázsol”, ezért népszerű a pakisztániak körében. A falat a földtől a plafonig beborító, bekeretezett képekből lehet ugyanis válogatni, milyen hátteret, milyen embereket és milyen tárgyakat kérünk a fotónkra. Ezek közül mind kimeríti a giccs fogalmát: színpompás hegyek, vízesések, kertek, hegyi tavak – bárhova odaphotoshopolja a delikvenst.

És ha kérik – márpedig kérik – bármit melléjük szerkeszt: szép nőket, szép férfiakat, Kalasnyikovokat, luxusautókat, hatalmas motorokat, oroszlánt.

The post Ha bombáznák a környékedet, te is jobban éreznéd magad egy stockfotóban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest