1956-ban Josef Mengele hazatér Argentínából a szülővárosába, Günzburgba. Felkavarja a gyomrát, hogy a hazáját most úgy hívják, Német Szövetségi Köztársaság, de bízik benne, hogy ez az áldatlan állapot, az amerikaiaknak, másik oldalról az oroszoknak való kiszolgáltatottság, nem tart már sokáig. Testvére óvatos felvetését, hogy a Harmadik Birodalom feltámadását esetleg nem hátráltatja-e az emberek emlékezete, lesöpri az asztalról.

A múlt nem létezik. A németek legbelül nemzetiszocializmusra vágynak.

Josef Mengele olyan filmhős, aki gyökeresen mást gondol saját magáról, mint amit a nézője róla. Emiatt a kalandjairól szóló film – nem túlzás a ponyvaízű kaland szó, eleve a címbe foglalt „eltűnés” kalandokat ígér – nem is lehet más, mint szatíra. Josef Mengele az élete második felében megfeszített munkával, már-már heroikusan küzdött azért, hogy totálisan megtagadhassa a valóságot, és így igazolja saját szerepvállalását a népirtásban. Néző és filmhős valóságérzékelésének ilyen kiáltó ellentéte pedig mindig szül humoros helyzeteket, még ha Kirill Szerebrennyikov filmjében a humor legsötétebb, fájdalmas változatát is találjuk. Azt a formáját, amely valójában tragikus, mert arra mutat rá: minden korban lesznek emberek, akik soha nem fogják megérteni sem magukat, sem egymást. Ez pedig már nem csak bujkáló nácik esetében okozhat problémákat.

The post Mengele: náci szörnyeteg vagy üldözött értelmiségi? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu