2023 nyarán azt mondta az ukrán hírügynökségnek adott interjújában, hogy a magyarok 73 százaléka inna Ukrajna győzelmére. Azóta eltelt két év, zajlik egy elég intenzív ukrán- és Ukrajna-ellenes kormányzati kampány, amit mondhatunk akár hergelésnek is. Ezek ismeretében mit gondol, jelenleg a magyarok hány százaléka inna Ukrajna győzelmére?
97 százaléka.
Ön szerint hatástalan, sőt kontraproduktív a kampány?
Igen, most 97 százalékot mondok. És nem csak azért, mert az emberek szeretik Ukrajnát, inkább úgy fogalmaznék, hogy egyre jobban értik: tőlünk függ a kényelmük, a biztonságuk. Mivel szociológus vagyok, ezért szeretek az önök számára ismert emberek szavaival válaszolni. Ugye Orbán Viktor miniszterelnök úr azt mondta, hogy hála a Jóistennek, hogy Magyarországnak nincs olyan szomszédja, mint Oroszország.
Azt a vágyat, hogy önöknek ne legyen olyan szomszédja, mint Oroszország, mi teljesítjük. És a baráti, szomszédos népek kérésére ezt folytatni fogjuk.
Válaszoltam a kérdésére?
Nem is érzi a hatását a magyar társadalomban a kormányzati kampánynak? Ha jól értem, van egy pragmatikus reakció, hogy a magyarok szerint jó, hogy Ukrajna közöttünk és Oroszország között van. De nem keletkezett ellenszenv az ukránokkal szemben?
Látták Rubens A három grácia című képét? És a Louvre-ban a milói Vénuszt? A divat változik. De mi úgy szeretjük a nőket, ahogy korábban szerettük. Csak a divat változik. Április 13-án változni fog a divat. Úgy gondolom, nem fognak velem ebben vitatkozni.
A választás napján?
A másnapján.
A hatalom változik, vagy a kampánynak lesz vége, és mindentől függetlenül változik majd a helyzet?
Szeretem, amikor az emberek logikusan gondolkoznak.
Az első kérdésben idézett mondatában benne volt Ukrajna győzelme. Azóta két év eltelt, az oroszok láthatóan túlerőben vannak, Ukrajna védekezésre kényszerül. Most hogyan látja az ukrán győzelem esélyeit? Egyáltalán: mit jelent a győzelem?
Ezeket a dolgokat hagyjuk a katonákra. Mi a győzelem? És mi az az úgymond fáradtság? Ezeket olyan emberek tudják rögzíteni, akik értenek ehhez. Nagyon jól tudják, hogy olyan országok, mint Hollandia, Dánia, Németország sokkal korszerűbb katonai eszközökkel, berendezésekkel rendelkeznek, mint Ukrajna. De a fegyverek emberek nélkül vashulladékok. És az a katonaság, amelyik nem harcol, csak papíron létezik.
Nemrég ukrán drónok pusztították el a novoszibirszki olajfinomítót. Ez 3500 kilométerre van az ukrán határtól. Később egy olyan gyár semmisült meg Szentpétervár mellett, ami chipeket gyártott. És egyetlen orosz légvédelmi rendszer sem tudta ezeket megvédeni. Ez egy új háború, és higgyék el nekem, mint őrmesternek, nincs olyan fogalom, hogy fáradtság. Amikor az ember a fronton van, akkor nincsen fáradtság. Ott van az úgynevezett háborús adrenalin. Hogyha nekünk 40 millió problémánk van, akkor az oroszoknak 135 millió problémájuk van. Minél nagyobb a lélekszám, annál nagyobb problémának is számít. Nem azért támadjuk meg vagy bombázzuk le olyan könnyen az olajlétesítményeket, mert annyira szuper fegyverekkel rendelkezünk. Hanem azért, mert a teljes orosz logisztika gyakorlatilag Oroszország központjában található. Amikor már nem vagyok a fronton, akkor már érzem a fáradtságot. És tudják mitől? Az újságíróktól.
Miért?
The post Fegyir Sándor: Hetvennyolc magyar halt meg Ukrajnáért, az orosz hadseregben nulla. Ez egy mutató first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





