2025 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 17,6, a munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján 15,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbi, alacsony bázisnál – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A jelentés szerint az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 18,3, az egyéb építményeké 17,1 százalékkal bővült. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 16,4 százalékkal meghaladta a 2025. augusztusit.
2025 szeptemberében az építőipari ágazatok közül az épületek építése 38,5, az egyéb építmények építése 27,3 százalékkal nőtt az előző évi, alacsony bázishoz képest. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 2,7 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.
Nőttek a termelői árak
A jelentésből kiderült, hogy a megkötött új szerződések volumene 4,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 4,1, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 5,3 százalékkal alacsonyabb volt.
Az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállományának volumene 40,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 15,9 százalékkal kisebb, az egyéb építményekre vonatkozóké 75,0 százalékkal nagyobb volt a 2024. szeptemberinél.
Szeptember tárgyhónapban ütemezett adatrevíziót hajtott végre a KSH, amelynek során adatszolgáltatói adatjavítás miatt 2025. januárig visszamenőleg emelkedett a tárgyhónap végi szerződések volumene – jegyezte meg a jelentés.
2025 első kilenc hónapjában az építőipari termelés volumene 1,7 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.
2025 harmadik negyedévében az építőipar termelői árai 5,5 százalékkal magasabbak voltak, mint az előző év azonos időszakában.
Az építőipar ágazatain belül a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben nőttek leginkább (6,3 százalékkal) az árak, az egyéb építmények építésében 5,0, az épületek építése vonatkozásában 4,6 százalék volt a drágulás mértéke 2024 harmadik negyedévéhez mérten.
Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket – közölte a KSH.
The post 17,6 százalékkal nőtt az építőipari termelés szeptemberben first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





