A rendelkezésre álló adatok szerint az adásvételek száma országosan több mint 14 százalékkal csökkent októberben szeptemberhez képest, miközben a lakáshirdetések száma négyéves rekordot döntött. Gadanecz Zoltán ingatlanpiaci szakértő szerint a mostani lassulás természetes, és inkább a piac egészséges korrekcióját, mintsem gyengülését jelzi.
Hamarosan ismét élénkülhet a kereslet
A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az elmúlt hónapok statisztikái egyértelműen azt mutatják, hogy a piac szezonális ciklusai idén különösen erősen érvényesülnek.
Az Otthon Start program indulása után természetes volt, hogy sok vásárló előre hozta döntését, ami a kedvezményes lehetőségek miatt sürgetőnek tűnt. Most ennek a hullámnak látjuk a lecsengését. A nyári hónapok után a kereslet őszi visszaesése nem a pánik jele, hanem egy várható korrekció, némi lélegzetvétel. Októberben valóban kevesebb tranzakció történt, de az éves adatok stabil képet mutatnak
– fogalmazott a szakember.
Hozzátette ugyanakkor a kínálat bővülése és az árak mérséklődése új lehetőségeket teremt azok számára, akik hosszabb távra terveznek. „A piac tehát most nem feltétlenül a gyors nyereségről, sokkal inkább a tudatos, átgondolt döntésekről szól.”
Alakul a piaci egyensúly: a kisebb településeken új lendület jöhet
Az elmúlt hónapokban a fővárosi kereslet mérséklődése mellett a kisebb települések meglepően jó teljesítményt mutattak. A GDN adatai alapján az érdeklődés vidéken, különösen a községekben és kisebb városokban továbbra is élénk maradt.
„A vidéki ingatlanpiacot kevésbé érintette a visszaesés, sőt, sok helyen most indult be igazán a kereslet” – mondta Gadanecz Zoltán. „A fiatal családok számára a kisebb települések megfizethetősége és az Otthon Start feltételei együtt komoly vonzerőt jelentenek. Ezek a térségek a következő hónapokban húzóerőt adhatnak az országos piacnak.”
A szakértő kiemelte, hogy a városi ingatlanok esetében jelenleg inkább a kivárás jellemző. Az eladók sokszor még ragaszkodnak a nyári árszintekhez, miközben a vevők türelmesebbek lettek. Ez az átmeneti időszak tisztulást is hozhat a piacra. Elmondta, hogy az árak normalizálódása, az energetikai korszerűsítések felértékelődése és a finanszírozási stabilitás mind-mind előkészítik az év végi és a 2026-os élénkülést.
Felfutással indulhat az új év
Bár a 2025-ös év utolsó hónapjaiban már erősödő forgalom tapasztalható, a GDN alapítója szerint az igazi optimizmusra a jövő év eleje adhat okot.
„Tapasztalataink szerint a piac januárban mindig új lendületet vesz, és most a fundamentumok is kedvezőek – hangsúlyozta Gadanecz Zoltán.
Az Otthon Start program keretében megjelenő új építésű ingatlanok pedig további érdeklődést generálhatnak a piacon.
A szakember kiemelte, hogy az eladóknak nem kell elkeseredniük, hanem inkább érdemes tudatosan készülniük a következő évre. „Ez az időszak ideális arra, hogy az ingatlanokat vonzóbbá tegyük, akár kisebb felújításokkal, akár energetikai fejlesztésekkel. Aki most okosan tervez, 2026 elején már a fellendülő piacon találhat vevőt.”
A GDN Ingatlanhálózat több mint egy évtizede követi a magyar ingatlanpiac változásait országos szinten. Tapasztalataik szerint a mostani események nem gyengülést, hanem új egyensúly keresését jelentik.
„A jelenlegi időszakban a tudatosság és a szakmai támogatás kulcsfontosságú” – tette hozzá Gadanecz Zoltán. „Akik nem a rövid távú hullámokra, hanem a hosszabb távú értékállóságra törekszenek, jól járhatnak. Az ingatlan továbbra is az egyik legbiztonságosabb befektetés, csak most egy kicsit újra meg kell tanulnunk hosszabb távon gondolkodni.”
The post Otthon Start: a szakértő szerint levegőhöz jutott az ingatlanpiac first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





