Közölte a rendőrség, hogy mennyi kokaint találtak ByeAlexnél

Mint arról korábban beszámoltunk pár nappal ezelőtt, házkutatást tartott a rendőrség korábban ByeAlexnél és az együttese tagjainál. Három embert előállítottak, őket kábítószer birtoklásával gyanúsítják. ByeAlex az eset nyilvánosságra kerülése után elismerte, hogy ő az ügy egyik érintettje, és azt mondta, hogy valóban találtak nála egy kis cuccot.

Az ORFK kommunikációs osztálya a Blikk megkeresésére reagálva elárulta, hogy mennyi drogot találtak az énekesnél a rajtaütés során.

Az énekes 5 gramm – elmondása szerint és a helyszínen elvégzett gyorsteszt alapján – kokaint adott át a rendőri intézkedés során. A lefoglalt anyag szakértői vizsgálata folyamatban van

– közölte az ORFK, hozzátéve, hogy a novemberi összehangolt akcióban öt helyszínen összesen 38 rendőr vett részt.

Az énekes a közösségi oldalán azt közölte, hogy ez nem igaz, mert ő csak egy „kis lomot adott” át a rendőröknek. Szerinte nem öt, hanem maximum egy gramm drog volt nála.

Érdemes megjegyezni, hogy azt nem lehet tudni, hogy a rendőrség a lapnak küldött válaszában bruttóban vagy nettóban adta-e meg az énekestől lefoglalt drog mennyiségét. Előbbi ugyanis tárolóeszközzel együtt értendő.

The post Közölte a rendőrség, hogy mennyi kokaint találtak ByeAlexnél first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest