Lengyel Tamás a TEDx-előadásáról: Nem említhettem meg Vidnyánszky Attilát, de még Orbán Viktor nevét sem

Tegnap a TEDx Liberty Bridge Women színpadán nem mondhattam ki, hogy »Gyurcsány színésze”, »brüsszelita színház”, nem említhettem meg Vidnyánszky Attilát, de még Orbán Viktor nevét sem

– írja Lengyel Tamás Facebook-bejegyzésében azután, hogy a Loupe Színházi Társulásról tartott előadást a rendezvényen. Mint írja, még szeptemberben kérték fel, hogy meséljen a Loupe társadalomformáló szerepéről, a kiállásaik jelentőségéről és arról, hogy miért nem ez jellemző a színházak többségére.

Hogy miért nem említhette a közszereplők és politikusok nevét előadásában, arról azt írta:

A hivatkozás az volt, hogy a TEDx irányelvei tiltják a politikai uszító üzeneteket és a pártpolitikai agitációt. Azt mondták, ezekkel nemcsak az irányelveket sértem meg, hanem a szponzorokat is. Előre jeleztem, hogy a független színházi szcénáról nem lehet beszélni a jelenlegi struktúra érintése nélkül, vagyis, ha fellépek, a beszéd éles és rendszerkritikus lesz.

A színész szerint, miután elkészült a szöveg, egy kis vita után végül abban maradtak a szervezőkkel, hogy a véleményszabadságnál nincs fontosabb, így elmondhatja úgy, ahogy gondolja.

Ehhez képest a fellépés előtt 12 órával érkezett egy aláírás nélküli levél a szervezőcsapattól. Azt írták: a TED irányelveit megsértem, és két lehetőség van, vagy nem mondom el a beszédet, vagy, ha mégis elmondom, akkor utána a TED kurátorai nyilvánosan elhatárolódnak tőlem. Én az utóbbit választottam. Ezután, a fellépés előtt mindössze 4 órával érkezett egy újabb, szintén aláírás nélküli levél. Lemondták a beszédemet, ha nem változtatok rajta és nem kerül ki belőle minden kritikus, politikai utalás.

Mint írja, végül ennek ellenére mégis elment, szerette volna, ha a névtelenségbe burkolózó levélírók a szemébe mondják, hogy hiba volt felkérni egy ilyen jellegű beszédre, ha ezt nem merik vállalni. Azt is szerette volna megértetni, hogy amit mond, az nem uszítás vagy pártpolitikai agitáció, csupán rendszerkritika.

Végül felengedtek, de kérték, hogy a neveket hagyjam ki, mert az szerintük aktuálpolitikai utalás. Helyette mondjam azt: »tudjuk, ki…”. És ezt érzem a legabszurdabbnak. Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke. Miért ne lehetne megemlíteni?

– írta, bejegyzéséhez pedig a teljes szöveget is csatolta, nevekkel együtt, hogy mindenki maga dönthesse el, uszító-e a szöveg. Alább olvasható.

The post Lengyel Tamás a TEDx-előadásáról: Nem említhettem meg Vidnyánszky Attilát, de még Orbán Viktor nevét sem first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest