A szeptemberben megszerzett egy (vagy inkább elveszített három), és az októberben hozzátett négy pontot követően a novemberi, utolsó két selejtezőn papíron két nyerhető mérkőzés vár a magyar válogatottra. Az első feladat csütörtök este az örmények elleni idegenbeli győzelem behúzása volt ahhoz, hogy az utolsó fordulóban a magyar válogatott jó eséllyel induljon a csoport első két helyének valamelyikéért.
Az örmények elleni első mérkőzés nehéz első félidőt, de végül is stabil győzelmet hozott: a magyar válogatott azt a sokmozgásos, labdabirtoklásra épülő játékot hozta négy védővel, amit először még júniusban, az Azerbajdzsán elleni mérkőzésen próbált ki a szakmai stáb. Csütörtök este Jerevánban azonban az örmények másképp álltak a mérkőzéshez, és ez a magyar válogatott játékában is változást hozott.
Nem feltétlenül pozitív irányban.
The post Kis híján ráfázott a Rossi-csapat a célfutballra, de az írek ellen nem ez számít majd first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





