Schobert Norbi saját magát állítja kihívás elé – hogy miről van szó pontosan, arról videóban beszélt.
Szakítok minden olyan elmélettel, amit nyolcadik óta tartok. Nem fogok edzeni két-három napot, és csak azt fogom enni, amit előtte ettem, kövér kisfiúként
– mondta, hozzátéve: arra kíváncsi, mennyi pénzt fog így ételre elkölteni, és mennyit változik a súlya a kísérlet ideje alatt. Azt ígérte, minden este beszámol az aznapi eredményekről.
Az első napját céklalével kezdte, mivel mint mondta, a célja nem az egészségrombolás. Az ebédjét egy gyorsétteremben fogyasztotta el, de nem bírta megenni a teljes menüt. A nap hátralévő részére édes és sós nasikat, cukros üdítőket és ízesített söröket készített be, ezeket is megmutatta.
Azt mondják, nem férfi, aki nem iszik sört. Itt a jól megérdemelt, almás réteses sör, így délután. Meg kell igyam. 26 gramm nettó szénhidrát és 1200 forint. Egészségetekre! […] Eljött az este, eszem a chipset. Az az igazság, nem ízlik. Úgy érzem, a testemet szeméttel töltöm fel
– kommentálta az eseményeket Schobert, aki végül az első nap 8600 forintot költött el, összesen 300 gramm szénhidrátot vitt be a szervezetébe, és 1,6 kilót hízott. Azt mondta, még egy napot megpróbál, de nem hiszi, hogy annál többet kibír ilyen életmóddal.
Bejegyzését így zárta:
Mondanám, hogy ne utánozz, de én utánzom az átlag társadalmat, csak nem tudok annyit enni, mert rosszul vagyok tőle.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonNorbert Schobert (@schobert_norbi_official) által megosztott bejegyzés
The post Schobert Norbi érdekes kísérletbe kezdett: „Nem fogok edzeni és azt fogom enni, amit kövér kisfiúként ettem” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





