A helyi nyugdíjas közösségek véleményére és javaslataira épülő dokumentumot fogadott el a pénteken ülésező Országos Nyugdíjas Parlament. Az Országházban megjelent 420 küldött ajánlást fogalmazott meg a 2026. évi országgyűlési választáson induló pártok részére, melyben összefoglalták az életkörülményeik javítása érdekében szükségesnek tartott legfontosabb lépéseket. Kiemelték, hogy
- jelentősen emelni kell az idősellátásra fordítandó – szégyenletesen alacsony – GDP-ből való részesedés arányát.
- Sürgős lépéseket kell tenni a legrászorultabb, alacsony jövedelemmel rendelkező idősek helyzetének javítása érdekében.
A küldöttek fontosnak tartották azt, hogy
- az év elejei nyugdíjemelésnél vissza kell térni a keresetarányos indexáláshoz.
Szükségesnek látják a nyugdíjas kamara létrehozását, azaz azt, hogy a kormány és a nyugdíjas szervezetek között intézményes kapcsolat alakuljon ki. A további javaslatok egy részében a költségvetést érintő lépéseket szorgalmaztak, illetve csokorba szedték a költségvetést nem érintő, de az idősek életviszonyait könnyítő, a társas kapcsolataikat elősegítő intézkedéseket. Mint az Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület (ONYPE) közleményében fogalmazott, javaslataikat a napokban eljuttatják az érintett pártok képviselői számára.
Az idősek problémáit, és a megoldási javaslatokat három fő témában foglalták össze.
Helyi (településeken, vármegyékben megoldandó problémák):
Változtatás javasolnak:
- A településen működő szolgáltatási intézmények nyitva-tartásánál, a fogadó óráknál (eü. intézmények, ügyintézés, szolgáltatások stb.)
- a közösségi közlekedésben (menetrend, megállók, összehangoltság stb.),
- a kedvezményeknél (intézmények, jogosultságok, igazolások stb.),
- a pályázatoknál (működési, program, kiadványok, honlapok stb.),
- a rendezvényeknél (hagyományőrző, bálok, emlékezések stb.),
- a kapcsolattartásnál (önkormányzattal, egymás között, nemzetközi szervezetekkel stb.) – Idősügyi Tanácsok létrehozása,
- a helyi nyilvánosságban (print-, elektronikus-, alkalmi kiadványok stb.),
- az idősek számára létrehozott intézményeknél (idősek otthona, nappali foglalkoztatók, étkezés, otthonápolás, távfelügyeleti rendszer stb.)
- szeretnék, ha javítási kupon biztosítanának nekik (tárgyak második élete, körforgásos gazdaság), illetve
- szénmonoxid és füst-érzékelőt (egyedi fűtés, átlagnyugdíj alattiaknak).
A nyugdíjasok által szorgalmazott, országos hatáskörben megoldandó javaslatok két részre bontották, költségvetést érintő és nem érintő kérésekre.
A nyugdíjasok kérései: költségvetést terhelő javaslatok
Szeretnék, hogy
- a nyugdíjrendszert megtisztítsák azoktól az elemektől, intézkedésektől, amelyek nem oda tartoznak,
- az év elejei nyugdíjemelés a tárgyévet megelőző, a nemzetgazdasági átlag nettó keresetnövekedés mértékével azonos mértékű legyen,
- az év elejei nyugdíjemelés szabályai csökkentsék a nemek, a települések és a nyugdíjba vonulás időpontja okán kialakult különbségeket,
- a magas jövedelmű személyek nyugdíjmegállapításánál szigorítsák a jelenlegi degresszív határokat,
- a nyugdíjprémium feltételeit valorizálják (max.: 20 ezer forint?),
- a legalacsonyabb közfinanszírozott, korbetöltött, öregségi nyugdíj mértéke ne lehessen alacsonyabb, mint a megélhetéshez szükséges nagyon szűkös összegű jövedelem mértéke – alapnyugdíj (medián nyugdíj hatvan százaléka),
- a korkedvezményes nyugdíj intézményének visszavezetése történjen meg (veszélyes munkakörök definiálása),
- a novemberi kiegészítő nyugdíjemelés összege az év közben elhunyt idős személy örökösét is illesse meg,
- a 13.havi nyugdíj összegére a tárgyév januárjában elhunyt idős személy örököse is legyen jogosult,
- a heti 40 órát meghaladó túlóra mértékét számítsák be a szolgálati idő megállapításakor,
- a nyugdíj megállapítása és folyósítása a bruttó értékben legyen megállapítva (szja-kedvezmények: gyógyszer, gyermeknevelés, biztosítások, 1%ról rendelkezés stb.),
- az özvegyi nyugdíjak helyzetét vizsgálják felül (kistelepülésen alacsony nyugdíjjal rendelkezők helyzetének javítása),
- a nyugdíjasotthonok férőhelyeinek intenzív növelése (férőhelyek, szakszemélyzet, normatíva) jelenlegi kapacitás: 55 ezer fő – várakozik: 56 ezer fő.
A nyugdíjasok költségvetést nem érintő javaslatai
A nyugdíjasok ezen kívül azt is kérik, hogy:
- a nyugdíjasokat jelenleg kedvezményező intézkedések ne szűküljenek, ne szigorodjanak (nők 40, munkavállalás közteher fizetési körülményei, kulturális és sportesemények látogatása, nyugdíjprémium, utazás, nyes, nagyszülői gyes, közérdekű nyugdíjas szövetkezet, szociális tűzifa stb.),
- a személyi jövedelemadó meghatározott részének felajánlása egészüljön ki azzal, hogy a rendelkező nyugdíjas szülei részére ajánlhassa fel az szja 1 százalékát,
- a társasági adó meghatározott részének felajánlása egészüljön ki azzal, hogy kedvezményezett lehessen az idősek érdekében tevékenykedő civil szervezet is,
- az ATM-ből térítésmentesen lehessen az átlagnyugdíj mértékéig készpénzt felvenni,
- a nyugdíjas státuszt hivatalosan igazoló fényképes igazolvány rendszeresítése,
- lehessen a 13. havi nyugdíj terhére előleget felvenni,
- a 13.havi nyugdíj folyósítása minden jogosult számára azonos összegű legyen (nemzeti juttatás, társadalmi örökség),
- a Nyugdíjbiztosítási Alap váljon Autonóm államigazgatási szervezetté, az FB-ben nyugdíjas szervezetek is helyet kapjanak,
- a nyugdíjrendszerben érvényesüljön a szolidaritás elve,
- a tervezett inflációhoz igazított év eleji nyugdíjemelés és a tényleges infláció egyenlegét negyedévenként állapítsák meg, és legyen ez alapján nyugdíj-kiegészítés,
- hozzák létre az Idősek Jogainak Biztosa intézményét,
- alapítsák meg a Nyugdíjas Köztestület intézményét (Országos Nyugdíjas Parlament),
- az idősek sérelmére megvalósított bűncselekmények elkövetőinél súlyosbító körülményként vegyék figyelembe a sértett idős korát,
- a tipikusan a nyugdíjasoknak felírt gyógyszerek kiszerelése olcsó csomagolásban történjen,
- a hatvan év felett egy új szakmát tanulni akaró személy részére tanulmányi szabadság kiadására legyen lehetőség,
- szigorítsák az életjáradék lakásért szerződéseket (örökös ellenjegyzése).
The post A nyugdíjasok sürgős intézkedéseket várnak, életkörülményeik javítása érdekében first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





