„A Tisza a javaslatait nem a ChatGPT-vel írja” – Kármán András reagált az Index által a Tiszának tulajdonított adócsomagra

Magyar Péter után Kármán András, a Tisza Párt költségvetési és adópolitikai szakértője is elmondta a véleményét arról dokumentumról, amelyet az Index jelentetett meg „Itt találja a Tisza Párt teljes adócsomag-tervezetét, nyilvánosságra hoztuk” című cikkében.

A portál jellemzése szerint a birtokukba került, „Magyarország 2027–2035 gazdasági konvergenciaprogram” címet viselő tervezet „radikálisabb átalakítást vázol fel a magyar közteherviselésben, mint bárki az elmúlt évtizedben”, Magyar Péter korábban azt mondta az Index által közöltekkel kapcsolatban, „hogy egy középiskolás is megmondja, hogy a kamu dokumentum AI-generált”, hozzá hasonlóan Kármán is azt valószínűsíti, hogy a tervezetet a mesterséges intelligencia segítségével készítették, lejáratás céljából. A párt szakértője jelezte nem bocsátkozik hosszan szakmai részletekbe, néhány gondolattal jelzi csak, hogy szerinte miért komolytalan koholmány az Index dokumentuma.

A Tiszának nem a Gazdaságfejlesztési, hanem a Költségvetési és Adózási Munkacsoportja foglalkozik ilyen és ehhez kapcsolódó témákkal, de nem készít konvergenciaprogramot, és minden erővel azon dolgozik, hogy kilépjen a korábbi szocialista–liberális és a jelenlegi autokrata kormányok egyértelműen hibás gazdaságpolitikai megközelítéseiből

– írta Kármán, hozzátéve, hogy a lap cikkében említett szereplők közül senki nem volt soha a munkacsoport tagja vagy szakértője, továbbá megemlíti azt is, hogy konvergencia programot – álljon mögötte bárki – négy évre szoktak készíteni, nem kilencre, mint az Index cikkében közölt dokumentumban.

Semmilyen tartalmi és formai hasonlóság nincs az Index groteszkje és a Tisza javaslatai között. Nem is lehet, hiszen a Tisza a javaslatait nem a ChatGPT-vel írja; miközben már sokan megmutatták, hogy ez a fércmű minden bizonnyal így készült

– tette hozzá Kármán.

Magyar Péter vs. Index

Az utóbbi hónapokban több alkalommal is egymásnak feszült a Tisza Párt elnöke és az Index, miután a 2020-ban kormányközeli körökbe került lap több alkalommal is elsőként hozott le olyan, állításuk szerint a Tisza Párt belső köreiből kiszivárgott értesüléseket, amelyek alapján a kormánymédia később kampányt épített a Tisza Párt ellen. Így például a Tisza Párt állítólagos adóemelési terveivel kapcsolatos híreket is az elsők között közölte az Index, az ebből kinőtt „Tisza-adó” témáját pedig azóta is szajkózza a kormánymédia, hiába jelentette ki Magyar és a Tisza is több alkalommal, hogy semmi nem igaz ezekből a híresztelésekből, és hiába jelentette be azóta adóügyi elképzeléseit a párt.

A Tisza az ősz folyamán beperelte az Indexet, a Fővárosi Törvényszék viszont elutasította a párt keresetét, mert értékelésük szerint az Index a megosztott információit csak véleményként közölte, nem tényként tárták az olvasók elé, hogy Magyarék adót fognak emelni.

A múlt héten újabb cikk jelent meg a portálon, miszerint „súlyos megszorításokra készül a Tisza”, Magyar ezúttal is kijelentette, hogy a cikk minden szava hazugság.

Kapcsolódó
Az Index arról írt, hogy súlyos megszorításokra készül a Tisza, Magyar Péter szerint a cikk minden szava hazugság

Az Index szerint a Tisza eddigi legfontosabb gazdasági anyaga jutott el hozzájuk, de a párt szerint nem létezik ilyen dokumentum.

The post „A Tisza a javaslatait nem a ChatGPT-vel írja” – Kármán András reagált az Index által a Tiszának tulajdonított adócsomagra first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest