Fekete volt, aztán piros
– mondja Magda Marinko zavarba ejtő kacajjal első gyilkosságáról, amit még Csádban követett el idegenlégiósként. A férfi később sem hagyott fel az emberéletek kioltásával, a magyar kriminalisztika történetének egyik legvéreskezűbb gyilkosának tartják, nem véletlen, hogy az első magyar true crime sorozat az ő történetét célozta meg. A Kegyetlen – Magda Marinko rémtörténete három részben meséli el a gyilkos sztoriját, a sorozat a Paprika Studios saját fejlesztéseként és gyártásában készült, streamingen az RTL+ Premiumon elérhető december 2-től, a tévéképernyőre pedig majd a Viasat3 jóvoltából kerül jövő tavasszal.
Már-már furcsa, hogy az évek óta tomboló true crime őrület csak most termelte ki az első hazai darabot, de az is tény, hogy bár szerencsére Magyarországon nem állnak sorban a Ted Bundyk és a Jeffrey Dahmerek azért, hogy megfilmesítsék a rémtetteiket, akadt borzalom bőven. A híreken túl nagyrészt Dezső András révén kerültek be a köztudatba magyar szervezett bűnözés olyan fejezetei, amelyekkel kapcsolatban a szalagcímek sokszor csak a felszínt kapargatták. A Maffiózók mackónadrágban, a Fedősztori, a Magyar kóla és a Nagyfőnök című könyvei a hazai drogszcénától kezdve a titkosszolgálatokon és a szervezett bűnözés bugyrain át a Portik-ügyig mutatta be azt, hogy bőven van alapanyag a vérfagyasztó magyar történetekben is.
Dezső neve nem véletlenül került elő a Marinko-dokusorozat kapcsán is, az első magyar true crime-ból ő sem maradhatott ki: olyannyira aktív szerepet vállalt, hogy ő maga is kamerák elé ülve rekonstruálja a történteket.
Pontosabban csak igyekszik rekonstruálni, mert ha valami egészen biztosan kiderül a háromrészes sorozatból, az éppen az, hogy valószínűleg sosem tudjuk meg pontosan, mi történt aznap este, amikor 1993 decemberében megölték Szeged leghíresebb cukrászmesterét, vele együtt agyonlőtték feleségét és két gyermekét is.
The post A szerb rablógyilkos, akit azzal a szegedi családirtással azonosít mindenki, amit rá se tudtak bizonyítani first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





