Kedden ismertette az ELTE Szociológia Intézete a nagy mintás, 4 ezer fő megkérdezésével készült felmérését, amit a Závecz Research készített szeptember 25-e és november 9-e között felvett személyes interjúk alapján –írja a hvg.hu.
A főbb megállapítások ezek voltak:
- A teljes lakosság körében 32 százalék szavazna a Tiszára, 29 százalék a Fideszre, 5 százalék a Mi Hazánkra, 12 százalék a többi ellenzéki kis pártra. Négy évvel ezelőtt ez az arány a 32-27 volt a Fidesz javára.
- A választáson biztosan részt vevők között ráadásul már érdemi, 6 százalékpontos Tisza-előny figyelhető meg a felmérés szerint.
- Négy évvel korábban a 30 év alattiak támogatták jobban az ellenzéki listát, az aktív társadalmi rétegekben kinyílt az olló a Fidesz javára, és 60-65 év körül ismét összeért a két tábor támogatottsága, az MSZP és DK idősebb szavazói miatt. Most viszont 58 éves korig nagy arányú Tisza-vezetést mértek a kutatók, a Fidesz a 62–63 éveseknél veszi át a vezetést, az ennél idősebbek között pedig megkérdőjelezhetetlen a kormánypárt vezetése.
- Négy évvel korábban Budapest kivételével minden településkategóriában a Fidesz vezetett, most pedig kizárólag a községekben vezet a kormánypárt. A 2 ezer fő alatti községekben a Fidesznek 32 százaléka van a Tisza 29-éhez képest, míg a 2 ezer fő feletti községekben 36 és 27 százalék ez a két arány.
- A Tisza támogatottsága jelenleg az alapfokú végzettségűeket kivéve minden kategóriában nagyobb a kormánypárténál.
A lakosság 47 százaléka kormányváltást szeretne, és csak harmaduk szeretné, ha maradnának Orbánék.
The post Sokkal többen szeretnének kormányváltást annál, hogy Orbánék maradjanak egy friss kutatás szerint first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





