Orbán Anita elítélte a Kijev elleni támadást: „elfogadhatatlan az ártatlan civilek szenvedése”

Orbán Anita az X-en reagált a Kijevet ért súlyos orosz rakéta- és dróntámadásra, amely vasárnap virradóra jelentős károkat okozott az ukrán fővárosban. A magyar külügyminiszter kiemelte:

Oroszország éjszakai, brutális támadása Kijev ellen újabb borzalmas emlékeztető arra, hogy milyen emberi áldozatokkal jár ez a háború.

A tárcavezető hozzátette, hogy a civileknek nem kellene rakéták és robbanások közepette ébredniük, miközben az életükért aggódnak.

Elpusztult otthonok, szétszakított családok, ártatlan emberek halála és megsebesülése – ez elfogadhatatlan

fogalmazott, majd jelezte: határozottan elítélik a támadást, és kiállnak az áldozatok, valamint az ukrán nép mellett.

Iskolát is találat ért

Az ukrán hatóságok közlése szerint a vasárnapi támadás során mintegy 40 épület rongálódott meg Kijevben, köztük lakóházak és legalább egy iskola. A becsapódások következtében egy ember életét vesztette, húszan pedig megsérültek.

Károk keletkeztek az ukrán külügyminisztérium épületében is, amely a közlés szerint a második világháború óta először sérült meg. A detonációk betört ablakokat és egyéb károkat okoztak az épületben.

Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko arra kérte a lakosokat, hogy maradjanak az óvóhelyeken, miközben a helyi beszámolók szerint a támadás több helyen tüzeket okozott, és civil infrastruktúrát is érintett. Nem hivatalos jelentések alapján a támadás során hiperszonikus és cirkálórakétákat is bevethettek.

A történtek újabb nemzetközi reakciókat váltottak ki, amelyek közé tartozik Orbán Anita nyilatkozata is, aki a civil lakosság elleni erőszak azonnali elítélését sürgette.

The post Orbán Anita elítélte a Kijev elleni támadást: „elfogadhatatlan az ártatlan civilek szenvedése” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest