Tényleg utat mutattak a magyar fiatalok a világnak? – ifjúságkutatót és Z-generációsokat kérdeztünk a magyar politika jövőjéről

A fiatalok tomboltak a Rendszerbontó koncerten, posztoltak a szavazófülkéből, utcabált rendeztek a kormányváltás örömére, a beiktatási ünnepségen pedig éjszakába nyúlóan táncoltak az Országház előtt. Tehát félre nem érthetően és harsányan kinyilvánították nemcsak azt, hogy itt vannak, de azt is, hogy készek felemelni a hangjukat azért, amit helyesnek gondolnak. Ez a proaktivitás a választás napján is megmutatkozott: a Tisza-kétharmadot követően ugyan kialakult némi vita arról, hogy lehet-e történteket a fiatalok rendszerváltásának nevezni, az viszont egyértelmű, hogy eddig nem látott mértékben fejezték ki politikai akaratukat a szavazófülkében.

De ez vajon ez új tendencia, vagy inkább alkalmi fellángolás? Tényleg átpolitizáltabbak a fiatalabb generációk mindennapjai, mint a korábbiaké?

Szabó Andrea ifjúságkutatóval és szociológussal közösen néztünk rá a magyar Z-generáció szerepére a politikában, és megkíséreltük megválaszolni ezt a kérdést. Hogy teljesebb képet kapjunk, négy egymástól független Z-generációs fiatalt, Annát, Lászlót, Istvánt és Zsombort kérdeztük arról, miként formálódott a politikai véleményük és szerepvállalásuk az évek során, hogyan látták ők az Orbán-rezsimet, és mit várnak a frissen alakult Tisza-kormánytól.

Egy más, szabadabb ifjúság

The post Tényleg utat mutattak a magyar fiatalok a világnak? – ifjúságkutatót és Z-generációsokat kérdeztünk a magyar politika jövőjéről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest