Milák Kristóf két év után indult nemzetközi versenyen, két győzelmet is besöpört

Milák Kristóf a 100 méter gyorson aratott szombati sikerét követően vasárnap 100 méter pillangón sem talált legyőzőre a Mare Nostrum úszó-versenysorozat első állomásán, Monacóban, amely a 2024-es olimpia óta az első nemzetközi verseny, amelyen elindult.

A hivatalos honlap szerint a kétszeres olimpiai bajnok Milák 50.66 másodperces idővel győzött 100 pillangón. Ez az idő versenyrekord, saját, 2024-ben felállított csúcsán sikerült faragnia.

Egy nappal korábban, 100 gyorson 48.13 volt a győztes ideje, a párizsi játékokon ebben a számban negyedik Németh Nándor 48.20-szal harmadik lett.

Férfi 400 méter vegyesen két magyar is dobogóra állhatott, Zombori Gábor 4:16.68 perces idővel nyert, Holló Balázs pedig 4:18.85-tel harmadik lett, ugyanakkor egyelőre mindketten messze vannak a Sós Csaba szövetségi kapitány által meghatározott Európa-bajnoki szinttől (4:13.94), írja az MTI.

Rajtuk kívül még Kovács Benedeknek is sikerült begyűjtenie egy érmet, 200 méter háton harmadikként csapott célba (1:59.17).

A Mare Nostrum-sorozat jövő héten előbb Canet-en-Roussillon városában folytatódik, majd Barcelonában zárul.

Kapcsolódó
Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszóhírességek Csarnokába

Beszédében köszönetet mondott legnagyobb vetélytársainak, többek között Michael Phelpsnek is.

The post Milák Kristóf két év után indult nemzetközi versenyen, két győzelmet is besöpört first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest