A történelem során először nem élvonalbeli csapat nyerte a Portugál Kupát.
A második ligás Torreense hosszabbítást követően győzte le 2-1-re a Sportingot, a mindent eldöntő gólt a korábbi fehérvári játékos, Stopira szerezte a 113. percben, tizenegyesből.
A kiscsapat már a 4. percben előnybe került, de a Sporting a második félidő elején kiegyenlített. A rendes játékidő végül nem hozott döntést, jöhetett a hosszabbítás, amiben Mohamed Ali-Diadié révén betalált a Torreense, de azt a találatot érvénytelenítették. A 113. percben aztán tizenegyest rúghatott a másodosztályú csapat, és a korábbi Vidi-játékos, Stopira áll a labda mögé, majd bombázott védhetetlenül a léc alá, ezután a mezét levéve ünnepelt (az összefoglalót itt lehet megnézni).
Ez a győzelem azt jelenti, hogy a Torreense első komoly kupáját nyerte fennállása során, nem mellesleg a csapat az Európa Liga főtábláján szerepel majd. A csapat a jövő héten a Casa Pia elleni osztályozón a feljutást is kiharcolhatja.
A 37 éves, magyar állampolgársággal is rendelkező Stopira, aki korábban tizenegy évet töltött a Vidinél, amellyel két magyar bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert, nemrég azzal került a hírekbe, hogy ott van a története első világbajnokságára készülő Zöld-foki Köztársaság 26 fős keretében.
The post A korábbi Vidi-játékos gólja történelmi kupagyőzelmet ért Portugáliában first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





