Krasznahorkai László: Erősen gondolkodom a kiszálláson

Krasznahorkai László Marosvásárhelyen vett részt egy szerzői esten, ahol a Magvető szerkesztője, Szegő János kérdezte őt többek között írásról, nyelvről és Tarr Bélához fűződő barátságáról.

Nem a játék kedvéért, de én egy és ugyanazt a könyvet írom, ami könyv, regény és próza formájában jelenik meg. Soha nem éreztem igazán különbséget közöttük, még akkor sem, ha az olvasásban segít, hogy az egyik történet épp Japánban játszódik. Számomra ez olyan, mint a zongorám a lakásban: nem tudok úgy elmenni mellette, hogy ne játsszak rajta

– mondta az Index szemléje szerint Nobel-díjas író, akinek legújabb, szatirikus regényében, A magyar nemzet biztonságában önmaga írói alteregója is megjelenik, és felmerül benne az írásból való kiszállás gondolata. Krasznahorkai nem titkolta, hogy a valóságban is izgatja ez a kérdés:

Erősen gondolkodom a kiszálláson, sőt, eddig vártam sok olyan eseményre, amely ezt magától megoldja, de nem történt meg. Mivel van egy csomó gyerekem és unokám, és tudom, mit jelentek nekik, ezt az egészet csak húzom, halogatom. Rászoktam most a szivarra például – ezt fel is használtam az új könyvben.

Krasznahorkai hozzátette: a közönséget még mindig arra kéri, hogy bár vegyék meg a köteteit, de inkább ne olvassák el őket, mert nem akar senkit sem rombolni a műveivel.

Az íróval készült korábbi interjúnkat itt olvashatják, A magyar nemzet biztonságáról pedig itt írtunk:

Kapcsolódó
Milyen Nobel-díj? Krasznahorkai László egy büdös magyar író, aki már nem is akar írni

Jól leplezi, de Krasznahorkai László az egyik legviccesebb mai magyar író. Új regényében, A magyar nemzet biztonságában egy Krasznahorkai nevű írón ironizál és ráébreszt, hogy minden megírás félrevezető.

The post Krasznahorkai László: Erősen gondolkodom a kiszálláson first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest