Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra

Június elején Cipruson tartottak nem hivatalos találkozót az EU védelmi miniszterei. Az informális csúcsot eredetileg márciusban rendezték volna meg, akkor azonban dróntámadások miatt az eseményt elmaradt, így a leköszönt honvédelmi vezetés helyett már Ruszin-Szendi Romulusz és csapata vett részt a találkozón.

Az új honvédelmi miniszter azt írta a Facebookján:

A szervezés, az igények, a protokoll előkészítése tehát még az előző honvédelmi miniszter időszakában történt. És most kapaszkodjunk meg. A maximum 6 fős delegáció helyett 11 fős delegáció, a szállodában külön kérésre levendulába áztatott törölköző, és még sorolhatnánk., hogy mi volt az informális elvárása az elvárása az előző honvédelmi vezetésnek.

Így folytatta:

Ez most komoly? Miközben Európa biztonsági kihívásokról, háborús fenyegetésekről, haderőfejlesztésről és a kontinens védelméről tárgyal, addig valakinek az volt a fontos, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”. Pontosan ez az a mentalitás, ami miatt az emberek joggal érzik úgy, hogy egyes vezetők teljesen elszakadtak a valóságtól.

Az Orbán-kormány honvédelmi minisztere nem vetette meg a luxust: tegnap a HVG írta meg, hogy egyetlen éjszakára 4,3 millió forintért szállt meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf és egy volt HM-es államtitkár Isztambulban.

The post Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest