Válogatott átlövővel erősít a Vasas női kézilabdacsapata

Két távozó mellett két átlövő, egy balszélső és egy kapus érkezik a Vasas női kézilabdacsapatába, ezzel véglegesnek is tekinthető az angyalföldiek 2026-2027-es kerete.

A klub hivatalos honlapja szerint Mészáros Virágtól és Oláh Kyrától már a szezon végén elbúcsúzott a csapat, négy új játékost azonban most jelentettek be.

A legnagyobb név egyértelműen Ogonovszky Eszter, a 22 éves átlövő a NEKA és a Győri ETO érintésével került 2023-2024-ben a cseh DHK Baník Most csapatához, amellyel bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett, majd két éve a spanyol Super Amara Bera Berához igazolt, amellyel tavaly bajnok, idén kupagyőztes lett.

Az elmúlt három évadban az Európa Ligában szerepelt a csapataival, és szerepelt már a felnőtt válogatottban is.

Több lesz a variációs lehetőség

Rajta kívül két játékos érkezett Budaörsről, a 31 éves balkezes átlövő, Schneider Éva, illetve a 19 éves, ifjúsági vb-bronzérmes balszélső, Bede Fanni, melléjük csatlakozik még a NEKA 24 éves kapusa, Csapó Kincső.

„Esztit Győrből nem ismertem személyesen, viszont már évek óta figyelem a teljesítményét. A légiós évei alatt is feltűnő volt a gólerős játéka, ráadásul három poszton is bevethető, átlövőként mindkét oldalon, és irányítóként is.

Vele és Évi érkezésével több variációs lehetőségünk is lesz belül, könnyebben hidaljuk majd át azokat a hullámvölgyeket, amik az elmúlt hónapokban kulcsmeccseken többször döntőnek bizonyultak

– nyilatkozta Konkoly Csaba vezetőedző.

A stábban is történt változás, Bakos István távozásával a kapusedzői pozíció üresedett meg, a helyére a játékosként világbajnoki ezüst- és bronzérmes, Eb-győztes Sugár Tímea érkezik.

Kapcsolódó
„Ha a kapitány számítana rám, nagy örömmel mondanék igent” – a világ végén folytatja a cseh kézibajnokság legjobb magyarja

Ogonovszky Eszter büszke arra, hogy a világ legjobbjai is tapsoltak már neki, és példaképe, Eduarda Amorim segíti az útját – remélhetőleg a sportág csúcsára.

The post Válogatott átlövővel erősít a Vasas női kézilabdacsapata first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest