„Érdekes felfogás” – a Tisza traumatológus képviselője válaszolt a neki bekiabáló Takács Péternek

Első parlamenti felszólalásán volt ma túl Balatincz Péter, a Tisza traumatológus képviselője. Az orvos-politikus a Facebook oldalán azt írja, megkapta az első bekiabálást is, nem mástól, mint Takács Péter volt egészségügyi államtitkártól:

Takács Péter szerint én közpénzből dolgoztam. Érdekes felfogás

– jegyezte meg az ajkai kórház egykori orvosa, aki Takács beszólását úgy értelmezte, hogy „ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek.”

Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége. Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét – írja Balatincz Péter, aki szerint különösen érdekes ezt Takács Pétertől, korábbi egészségügyi államtitkártól hallani, aki a helyéről bekiabálva próbálta kétségbe vonni ezt a munkát. Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom

– jegyzi meg az orvos, aki bejegyzésének végén azt írja:

„Harminc éven át a teljesítményemet nem bekiabálásokban, hanem a betegek szolgálatában mérték. Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”

Kapcsolódó
„Nix ugribugri” – Ajkai Tisza-jelölt: Orbán egyszer már beharangozta a győzelmet a körzetben, vereség lett belőle

Lapunknak Balatincz Péter traumatológus, a veszprémi 3-as választókerület tiszás képviselőjelöltje elárulta: a kormány kompromisszumképtelen egészségügyi politikája sarkallta a közéleti szerepvállalásra, és több évtizednyi orvosi munka után jutott el oda, hogy a régi keretek között nem lehet folytatni.

The post „Érdekes felfogás” – a Tisza traumatológus képviselője válaszolt a neki bekiabáló Takács Péternek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest