A nagy vándor, Claudi Ranieri ismét új munka után nézhet

Thumbnail for 2684700

Claudio Ranieri csütörtökön erősítette meg, hogy távozik a francia Nantes-tól. Tette mindezt egy nappal azt követően, hogy Waldemar Kita klubelnök bejelentette: szombaton a bajnokság utolsó mérkőzése egyben Ranieri utolsó találkozója is lesz a Nantes élén. Az együttes a Strasbourgot fogadja.

A 66 éves edző búcsúzóul elmondta: a szezon első fele csodálatosan sikerült, a második része viszont nagyon nehéz volt.

A Nantes idén 18 bajnoki mérkőzést játszott, amelyek közül hármat nyert meg, hétszer döntetlenre végzett és nyolcszor kikapott. A csapat a tizedik helyen áll a bajnokságban, így nem sikerült elérnie a célját, hogy kivívja a nemzetközi kupaszereplés jogát. A Nantes a Francia Kupában a legjobb 32 között búcsúzott, miután otthon 4-3-ra alulmaradt az Auxerre-rel szemben.

Ranieri edzői karrierje során többek között irányította a Napoli, a Fiorentina, a Valencia, az Atlético Madrid, a Chelsea, a Parma, a Juventus, a Roma, az Internazionale és a Monaco gárdáját is, valamint volt a görög válogatott szövetségi kapitánya. Legnagyobb sikerét a Leicester Cityvel érte el, amellyel két éve óriási meglepetésre megnyerte az angol bajnokságot.

Többedmagával Ranieri is jelölt volt az olasz szövetségi kapitányi posztra, de végül – az elsőszámú kiszemelt, Carlo Ancelotti nemleges válaszát követően – Roberto Mancinire esett a választás.

Tovább a cikkre: A nagy vándor, Claudi Ranieri ismét új munka után nézhet

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest