Elgáncsolták a Fradi válogatottját, három helyen eltört a kulcscsontja

Thumbnail for 3194808

Hétvégén rendezték az atlétikai csapatbajnokság elődöntőit, amelyen Kazi Tamás kulcscsontja három helyen eltört. A Ferencváros atlétáját a 800 méteres versenyen gáncsolták el, az esés miatt sérült meg. A világbajnokságra készülő válogatott középtávfutót még a sérülés napján megműtötték győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban, jelenleg ott lábadozik.

Kazi egy svájci edzőtáborba készült, ám a sérülése átírta a programot. Privát Facebook-profilján tárgyilagosan számolt be az esetről, szerda reggel pedig új bejegyzést tett közzé, amiben röviden csak ennyit írt:

Jól sikerült a műtét, köszönöm az aggódást, érdeklődést!

Ami a csapatversenyt illeti, nem érmeket, hanem a teljesítményt pontoztak a szervezők, ez alapján az FTC ötödik lett, vagyis bejutott a szeptemberi, székesfehérvári fináléba.

Baji Balázs után Kazi már a második válogatott futónk, akinek vélhetően elúszott a szabadtéri szezonja. A világbajnoki bronzérmes atléta edzésen sérült meg februárban, a glasgow-i fedettpályás Európa-bajnokságot is ki kellett hagynia.

Honlapunk megkereste a műtét után lábadozó atlétát. Arra lettünk volna kíváncsiak, mi történt pontosan a 800 méteres síkfutás közben, illetve, hogy mivel biztatják az orvosok, mikor edzhet, versenyezhet újra, de a kiváló versenyző egyelőre még nem válaszolt. Amint megteszi, frissítjük cikkünket.

Kiemelt fotó: Srdjan Suki / MTI / EPA

Tovább a cikkre: Elgáncsolták a Fradi válogatottját, három helyen eltört a kulcscsontja

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest