Berki Mazsi elmondta, mit mesélt kislányának Berki Krisztiánról

Berki Mazsi Hajdú Péter vendége volt a Beköltözve című műsorban, itt beszélt arról, négyéves lánya mennyit tud az édesapjáról, Berki Krisztiánról, aki 2022 tavaszán hunyt el. Másodszülött kislánya, Emma akkor még csupán néhány hónapos volt.

Berki elmondta, lánya fotókról tudja, ki az apja, de semmi emléke nincsen róla. Korábban úgy gondolta, Berki idősebb lányára bízza, hogy meséljen Emmának az apjukról, nemrég azonban leült vele beszélgetni.

Mindig kistesót szeretne, és nem érti, miért kell apa a kistesóhoz. Nem érti, miért nem elég anya, és akkor csak nő a pocakjában. Ezért elmondtam neki, hogy volt egy apukája, akit Krisztiánnak hívtak, viszont ő már az angyalok között van. Aranyos volt, mert mondta, hogy szeretne vele találkozni, de mondtam, hogy sajnos már nem tudunk, mert az angyaloktól nem tud visszautazni hozzánk

– mondta el az édesanya, hozzátéve:

Most halottak napján úgy éreztem, eljött az idő, már elég érett, hogy kimenjünk a temetőbe. Emmával előtte lévő nap megbeszéltük, hogy elmegyünk a temetőbe, viszünk ki virágot – de ehhez még pici. (…) Nem egy négyévesnek való a temető. Ő nem tudja, mi az, hogy halál, ő nevetett.

The post Berki Mazsi elmondta, mit mesélt kislányának Berki Krisztiánról first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest