Felrúgta a talicskát és arcon köpte a nővére szomszédját egy rendőr, órási bunyó lett belőle – videó

Thumbnail for 4692952

Csoportos garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt rendelt el nyomozást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy rendőr és társai ellen.

A Központ Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a nővérénél vendégeskedő rendőr szóváltásba keveredett március 19-én a szomszéddal. Felrúgta a szomszéd mellett lévő földdel teli talicskát, majd a férfit az arcán leköpte, megütötte és dulakodni kezdett vele.

Miközben a két férfi a földre került, a hangoskodás miatt megjelentek a feleségeik és a rendőr nővére is, akik kiabálva szintén veszekedni kezdtek. A szóváltás során a rendőr nővére meglökte a szomszéd feleségét, aki erre visszatámadt és kétszer megütötte a nőt a fején, illetve felé rúgott. Ezután a férfiak között még mindig zajló dulakodásba a két nő is bekapcsolódott, majd a rendőr felesége is odaszaladt a földön lévő férfiakhoz és többször megrúgta a szomszédot.

A több percig tartó dulakodásnak végül a többi szomszéd megjelenése vetett véget, akik a helyszínen tartózkodó ismerősökkel szétválasztották a feleket. A beszerzett videófelvételek alapján megállapítható, hogy a rendőr által jogtalanul megtámadott férfi – aki a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett – cselekménye a támadás elhárításához szükséges mértéket nem lépte túl, magatartása jogos védelemnek minősül, ezért ellene eljárás nem folytatható. Az ügyben négy gyanúsított van.

The post Felrúgta a talicskát és arcon köpte a nővére szomszédját egy rendőr, órási bunyó lett belőle – videó first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest