EnterPRIZE számokban:
- 3 kategória
- 15 millió Ft összdíjazás 2025-ben
- 2021 óta 62 millió forint támogatás a kkv-k számára fenntarthatósági törekvéseik megvalósításához
- Idén közel 120, – 5 év alatt közel 520 pályázat
- 11 már megvalósult fenntarthatóság projekt
„Büszkék vagyunk, hogy ilyen sok előre mutató pályázat érkezett a Generali zászlóshajó projektjére, az EnterPRIZE-ra az idén. A nyertes vállalkozások az elnyert összegen felül a Generali Csoport nemzetközi EnterPRIZE pályázatára is továbbjuthatnak, emellett tagjai lesznek a hazai EnterPRIZE Alumni közösségnek is, ami támogatja a jó gyakorlatok megosztását és a vállalkozások fenntarthatósági törekvéseinek előmozdítását is. Az EnterPRIZE tehát nemcsak egy pályázat, hanem közösség is” – mondta Erdős Mihály, a Generali Biztosító elnök-vezérigazgatója.
A Környezetvédelem kategória győztese 2025-ben a Pozitivo Digital Kft. digitális reklámügynökség lett. Projektjük nem csupán Magyarország, hanem Közép-és Kelet-Európa egyik legsürgetőbb környezeti problémájára hívja fel a figyelmet. A vállalkozás alapító-ügyvezetője, Ljasuk Dimitry független filmes, környezetvédelmi aktivista, a Tisza-tó zöld nagykövete, és elkötelezetten dolgozik a természeti értékek megóvásáért. A pályázati pénzből egy, a Tisza hulladékproblémáját bemutató Nemzetközi edukációs kiállítást és kampányt hoznak majd létre az Európai Parlamentben. A projekt célja a Tisza folyó hulladékproblémájának nemzetközi szinten, figyelemfelkeltő eszközökkel, művészeti installációkkal, filmekkel, edukációs kiadványokkal és megoldási javaslatokkal történő bemutatása.
A Munkavállalói jóllét kategóriában a NEOCONS Zrt. lett a győztes. A 2011-ben alapított családi vállalkozás a takarmányiparban működik, a pályázat elnyerésével egy komplex, 5 célterületre fókuszáló jólléti programot szeretnének megvalósítani.
A Mikrokörnyezet iránti felelősségvállalás kategóriában a Varga és Ignácz Kft. lett a győztes. Az EnterPRIZE pályázaton elnyert díjjal a Király Női Klub programjainak, szellemiségének és törekvéseinek töretlen folytatását tűzték ki célul. Ennek elemei az egészségmegőrző és ismeretterjesztő előadások; egy városi egészségügyi szűrőnap megszervezése, illetve aktív testmozgásra késztető programok és a Gyalogolni királyság! programjuk működtetése.
A Generali most és a jövőben is elkötelezett lesz a kkv szektor támogatása és fenntarthatósági szemléletformálása mellett, ugyanakkor fontosnak tartja annak erősítését, hogy a kiegyensúlyozott vállalati működés egyik alapja a kármegelőzés. Ez utóbbi kiemelten fontos a jelenlegi változó környezetben, illetve a szélsőséges időjárási körülmények miatt is, így a vállalat igyekszik felhívni a figyelmet ennek fontosságára.
Generali – Biztosítások, ügyintézés, kárbejelentés – Generali
The post Fenntarthatóságért 15 millió forint first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





