Halálos fenyegetést kapott a szentendrei városi lap főszerkesztője

Thumbnail for 3976056

Halálos fenyegetést kapott a Szentendre és Vidéke főszerkesztője a múlt héten – közölte szerdán a város honlapján Fülöp Zsolt polgármester. A közlemény szerint a névtelen levélíró az utca emberét megszólaltató rovatban megjelent hat véleményt – melyek között voltak oltáspártiak, oltásóvatosak és oltásellenesek egyaránt –összességében oltásellenesnek minősítette, és azt a szerkesztőség álláspontjaként értelmezte. A levélben „…oltásellenes, pánikkeltő nyilatkozatoknak” nevezte a véleményeket, és ennek megjelentetéséért életveszélyesen megfenyegette a lap főszerkesztőjét.

Április 6-án egy ismeretlen eredetű port tartalmazó levél is érkezett a szerkesztőségbe, és a korábbi fenyegetés miatt a lap munkatársai értesítették a rendőrséget, akik pedig kihívták a katasztrófavédelem munkatársait. A port órákon keresztül vizsgálták, de még pontosan nem azonosították – írta a polgármester.

Véleményünk szerint ez a magatartás kimeríti a közveszéllyel fenyegetés tényállását, ami nemcsak a lap munkatársaira, hanem bármely Szentendre belvárosában megforduló polgárra is veszélyt jelenthet,

olvasható a közleményben. Fülöp Zsolt hozzátette, hogy a város vezetése elutasítja az erőszak minden formáját és mindent megtesz annak érdekében, hogy a tettest minél előbb megtalálják. A polgármester megjegyezte:

Semmilyen körülmények között sem vezethet oda a szabad véleménynyilvánítás jogának a gyakorlása, hogy azért bárki életét és testi épségét a véleménnyel egyet nem értők veszélyeztessék.

The post Halálos fenyegetést kapott a szentendrei városi lap főszerkesztője first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest