Idegenben ütötte ki norvég BL-riválisát a veszprémi kézilabdacsapat

Mindkét csapat első akciógóljára több mint öt percet kellett várni, utána azonban alaposan belelendültek, a következő tíz percben kevés volt a kivédekezett támadás.

Ahmed Hesam bokasérülés miatt kivált a játékból, majd veszprémi csapata öt perc alatt egy 6-2-es sorozattal 15-10-re ellépett. A közepes színvonalú első félidő végén a támadásban pontosabb bakonyiak előnye négy találat volt, írta tudósításában az MTI.

A második felvonás elején védekezésben múlta felül ellenfelét a magyar bajnoki címvédő, amely tovább növelte a különbséget és már hét góllal is vezetett.

A Kolstad többször is létszámfölényes támadásokkal próbálkozott, ennek ellenére az 52. percben már tíz gól volt közte. A 12 mezőnyjátékost benevező házigazdák fáradni látszottak, 7-2-es sorozatot produkált a Veszprém, mindkét oldalon kevés volt az ütközés védekezésben és ekkor már jobban hasonlított a találkozó egy edző- vagy gálameccsre, mint egy BL-csoportmérkőzésre.



Bjarki Már Elísson nyolc, Ivan Martinovic hét góllal, Mikael Appelgren 17 védéssel járult hozzá a vártnál is fölényesebb sikerhez. A túloldalon Simon Jeppsson volt a legeredményesebb öt találattal, Nicolai Neupartnak 11 védése volt.

Kézilabda, Bajnokok Ligája, A csoport, 7. forduló

Kolstad HB (norvég) – One Veszprém HC 29-43 (15-19)

Kapcsolódó
Imre Bence tagadja, hogy megegyezett volna a Veszprémmel

De azt elismerte a válogatott kézilabdázó, hogy számára csak két lehetőség van, és a Szeged nincs közöttük.

The post Idegenben ütötte ki norvég BL-riválisát a veszprémi kézilabdacsapat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest