Már 1 milliót is kereshetnek a képzett, tapasztalt melósok, bruttóban

Kifejezetten magas a váltási hajlandóság a kékgalléros (fizikai munkát végző) munkavállalók körében – derült ki a Gi Group toborzócég felméréséből. A friss Salary & Market Guide kutatás szerint a dolgozók 52 százaléka nyitott a munkahelyváltásra, miközben 42% ugyan nem keres aktívan állást, de élne egy jó ajánlattal. A kékgalléros dolgozók mindössze 6 százaléka elégedett olyannyira a jelenlegi állásával, hogy nem nyitott az új lehetőségekre. Az elmúlt évek magas inflációja és a keresetek vásárlóerejének a csökkenése miatt

  • a váltás mögött meghúzódó legfontosabb érv a jobb kereseti lehetőség.
  • A dolgozóknak fontos továbbá a munkahely megközelíthetősége és
  • a jó munkakörülmények biztosítása.

„A jövő évben várhatóan érdemben emelkedni fog a kékgalléros munkavállalók fizetése. A napokban dőlt el, hogy a minimálbér 11, a szakképzetteknek járó garantált bérminimum pedig 7 százalékkal fog emelkedni 2026-ban. Ha kis lépésekben is, de közelítenünk kell az EU-s bérek felé” – kommentált Balogh Eszter, a cég üzletágvezetője. A legtöbb vállalat magasabb bért ad a dolgozóknak, mint a kötelező legalacsonyabb fizetés, ugyanakkor figyelniük kell arra, hogy ne csússzon össze a bérskála. „Ráadásul a felmérésünk szerint a dolgozók 50 százaléka nyitott a külföldi munkavállalás iránt, ami szintén a versenyképes bérek és juttatási csomagok felé tereli a cégeket” – tette hozzá. A legtöbben Ausztriában, Németországban, Svájcban vagy az Egyesült Királyságban dolgoznának.

„Az idei évben visszaesett a toborzás és a kölcsönzés a lassú gazdasági növekedés miatt. Jövőre azonban a toborzás erősödésére számítunk, miután az új beruházásokban megkezdődik a termelés és a gazdaság növekedési pályára áll” – hangsúlyozta Balogh Eszter. Ezek a tényezők arra sarkallják a vállalatokat, hogy igyekezzenek megtartani a dolgozókat, ugyanis egyre nagyobb a nyomás, hogy tartsuk a lépést a versenytársakkal, vagyis a V4-országokkal. A kutatás szerint a bérszint mellett a munkavállalóknak pozitívum, ha extra szabadnapot vagy egészségügyi szolgáltatást is kapnak a juttatási csomagban.

A toborzócég szerint

  • a képzett, tapasztalattal rendelkező kékgalléros fizetések ma már bruttó 500–600 ezer forintnál kezdődnek.
  • A PLC-technikusok bére akár 700 ezer és 1 millió 50 ezer forint között is mozoghat, de az automatizálási karbantartó technikusok is megcsíphetik a hétszámjegyű bért.
  • A hegesztők, CNC-gépkezelők, valamint a karbantartó technikusok szintén versenyképes bérezést kapnak, főleg a tapasztaltabb szinten, itt a bérszint eléri az 550–800 ezer forintot.

A fizetésekből egyértelműen látszik, hogy a szakmai tudás és a gyakorlati tapasztalat kulcsfontosságú a jövedelem szempontjából. Ugyanakkor a képzetlen kékgalléros dolgozók 350–400 ezer forintot kaphatnak. „Utóbbiak béréhez van közel a minimálbér és a garantált bérminimum összege, így ők számíthatnak arra, hogy jövőre is kifejezetten jelentős béremelésben részesülnek” – tette hozzá.

A gyártási és logisztikai vezetői pozíciók bérezése is jelentősen függ a tapasztalattól.

  • A junior szintű termelési felügyelők 730–880 ezer forint között keresnek, míg
  • a tapasztaltabb szakemberek akár 1,17 millió forintot is elérhetnek.
  • A műszakvezetők és termelés-vezetők fizetése általában alacsonyabb, 470–850 ezer forint között mozog, a tapasztalat növekedésével azonban itt is emelkedik a jövedelem.
  • A raktár- és minőségellenőrzési csapatvezetők, valamint a karbantartási vezetők bére a 600–950 ezer forintos sávban alakul.

The post Már 1 milliót is kereshetnek a képzett, tapasztalt melósok, bruttóban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest