Két amerikai unokatestvér rendezni készül bonyulult, családi tragédiákkal terhelt kapcsolatát egy közös utazás során. Hova máshova mennének, mint a lengyel városba, ahonnan nagyanyjuk elmenekült a vészkorszakban? Van ebben az abszurd helyzeteket és szívmelengető egymásra találásokat felváltva tartogató alaphelyzetben valami mélyen Woody Allen-i, és a Rokonszenvedés író-rendezője, Jesse Eisenberg olyan nagyon nem is akarja letagadni a Woody-hatást. Színészként eljátszotta már Woody Allen alteregóját, kétszer is – sem a Rómának szeretettel, sem a Café Society nem tartozik a kihagyhatatlan remekművek közé –, és íróként is az ironikus és önmarcangoló, nagyvárosi, értelmiségi humor nyelvét beszéli.
Ha a Rokonszenvedésre Woody Allen nélküli Woody Allen-vígjátékként gondolunk, az sem tűnik rossz ajánlatnak. Mégis az a kérdés, mitől lesz egyéni ez a film. Hol ér véget Woody Allen, és hol kezdődik Jesse Eisenberg?
Eisenberg, az író és rendező alkotói vonásait ezúttal nem Eisenberg, a színész rajzolja ki a legélesebben. Ő játssza az egyik főhőst, Davidet, aki takaros, kispolgári életet él New Yorkban, és ezzel a legjobban saját magát frusztrálja. David nagymamáját és annak sorstársait azért gyötörhette bűntudat, mert ők túlélték a holokausztot, miközben annyian mások elpusztultak. A férfit a holokauszttúlélők harmadik nemzedékének jóval kisebb horderejű bűntudata emészti, olyan, aminek nem is kellene lennie: szinte elnézést kér, amiért minden rendben van az életében. Ezt a jószándékú, aggodalmas, gyors beszédű és kicsit idegesítő figurát Eisenberg nem először alakítja. Woody Allennel és Woody Allen nélkül is otthonos neki a karakter, talán azért, mert ő is ilyen egy kicsit a valóságban.
Lehet, hogy éppen a figura ismerőssége teszi, de a Rokonszenvedés alkotóját nem a folyton szabadkozó David érdekli elsősorban, hanem az, aki miatt David szabadkozni kénytelen. Benji unokatestvérénél harsányabb és közvetlenebb ember, aki mindenkivel keresi a kapcsolatteremtés lehetőségét. Egyúttal hajlamos a váratlan balhézásra és a megmagyarázatlan eltűnésekre. A mentális betegségekről akár csak felszínes tudással rendelkező nézők számára – ma már, örvendetes módon, a művész- és a plázamozik közönségének egyre nagyobb része tartozik ide – világos, hogy Benji a mániás depresszió jeleit mutatja. Daviddel együtt aggódunk Benjiért, vagy éppen vele együtt törölnénk képen Benjit, amikor ok nélkül kötekedni kezd a lengyelországi emléktúra vezetőjével, esetleg kínos jelenetet rendez a közös vacsorán.
The post Nincs, ami jobban összehozná a családot, mint egy kirándulás a lágermúzeumba first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
