A belső-ázsiai Hun (Hsziungnu) Birodalom a Kr.u. I. században elbukott, fokozatosan eltűnt a történelem színpadáról. Mintegy két és fél évszázaddal később, a 370-es években azonban egy magát hunnak nevező csoport lépte át a Volgát, villámgyorsan uralma alá hajtotta Kelet-Európát, az V. század első felében pedig Bleda (Buda) és Attila már a Kárpát-medencében rendezte be az új Hun Birodalom központját.

Csaknem 250 éve folyik vita arról, hogy a névazonosságon túl van-e bármi kapcsolat a két, időben és térben igencsak távoli hun állam között. A HistoGenes projekt keretében működő nemzetközi kutatócsoport az ELTE régészeinek és antropológusainak közreműködésével most genetikai vizsgálatokkal alátámasztva bizonyította, hogy igen.

Több hsziungnu leszármazottat azonosítottak a Kárpát-medencében, mondjuk úgy, Attila hunjai között, néhányan ráadásul egész magas rangú ázsiai ősökkel rendelkeztek.

Az eredmények a napokban jelentek meg hivatalosan az amerikai Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) tudományos folyóiratban, mi pedig Dr. Rácz Zsófia régészt, a tanulmány első szerzőjét, az ELTE Régészettudományi Intézet docensét kérdeztük.

A név egyezik. És a többi?

A Hsziungnu Birodalom durván Kr.e. 200 és Kr.u. 100 között állt fenn, nagyjából a mai Mongólia területén, de a bukása után is vannak nagyobb létszámú csoportjairól információink, amelyek már korábban Kína északi részén telepedtek le, és ettől kezdve a kínai népesség és történelem részét alkották. Maga a hun elnevezés a kínai hsziungnu Európában meggyökeresedett változata, a Hsziungnu Birodalom tehát Hun Birodalmat jelent.

Őket nevezzük ázsiai hunoknak, és mint látjuk, eltűntek a történelem süllyesztőjében. Évszázadokig semmi, majd a IV. század második felében ismét hunok tűnnek fel a forrásokban: a kortársak számára is rejtélyes nép eredetéről ma is mindössze annyit tudunk, hogy a Kaszpi-tengertől keletre fekvő területekről érkeztek, és 375-376 folyamán lépték át a Volgát.

Ezt a népességet európai hunokként különböztetjük meg, népnevüket pedig latin és görög nyelvű forrásokból ismerjük

– segít megérteni az alaphelyzetet Rácz Zsófia.

Az életmód és a harcmodor hasonlóságára építve a francia orientalista, Joseph de Guignes már 1776-ban felvetette, hogy az ázsiai hunokat azonosítani lehetne az európai írott forrásokban felbukkanó, „későbbi” hunokkal. A feltételezést azonban hagyományos régészeti és történettudományi eszközökkel sem cáfolni, sem bizonyítani nem lehet, így aztán a kérdés egy híján 250 éve megválaszolatlan. Vagy úgy is fogalmazhatunk: szakmai viták forrása.

Egyedül abban volt eddig konszenzus, hogy a két népnév egy és ugyanaz, kutatók előtt tehát a kérdés így merült fel: ez a név alapján létező azonosság vajon származásbeli kapcsolatokat is takar? Létezik etnikai kapocs is az ázsiai és az európai hunok között?

Közös ősöket kerestek

Az irdatlan földrajzi távolsághoz mérten elenyészően kevés a lelet, illetve a két birodalmat elválasztó idő is a szakemberek céljaival ellentétesen hat. Az anyagi kultúra, a rítusok, a temetkezési szokások stb. olyan ütemben változhattak, hogy a Krisztus utáni I. századi Ázsiát régészetileg nem lehet ilyen mélységig összekapcsolni az V. századi Európával. Azt se feledjük, hogy miként a sztyeppei birodalmak általában, a hunok állama is etnikailag rendkívül összetett volt, „magukba olvasztottak” minden szövetséges vagy legyőzött közösséget.

Itt jön a képbe a széles körű összefogással működő HistoGenes projekt és a genetika. A kutatók már publikált genetikai adatok mellett 35 új, emberi maradványokból vett mintát használtak, utóbbiak közül mintegy 20 kárpát-medencei, a többi Kazahsztánban fekvő temetőkből származott.

Három nagy földrajzi egység leletei között vizsgáltuk a kapcsolatot, »visszafelé haladva” a Kárpát-medence, a mai Kazahsztán, mintegy közbeeső térség, és Belső-Ázsia, az egykori Hsziungnu Birodalom területe összefüggésében

– mondja a régész. Hozzáteszi: hazánkból minden, IV-VI. századi adatot figyelembe vettek, vagyis nem csak a hunnak tartott személyekét, mert a módszer szempontjából fontosabb volt bizonyos kronológiai határok között, és adott földrajzi régiókból gyűjtött minél több minta összehasonlítása.

Ázsiai hun előkelők Magyarországon

Az ilyenkor általánosságban alkalmazott statisztikai módszerek mellett azonos kromoszómaszegmenseket is leválogattak és elemeztek adott személyek között. Ezek távoli rokoni kapcsolatot mutatnak meg, pontosabban azt, hogy adott embereknek volt-e közös ősük – ez az IBD-analízisnek nevezett módszer egészen friss, tavaly publikálták.

Az eredmény pedig: az összesen 370 tagot számláló mintakészletből 100 egyént tudtak olyan hálózatba összerendezni, ahol párosával találtak azonos genetikai szakaszokat, magyarán bizonyítható volt a közös leszármazás. Azt viszont a többszáz éves kronológiai különbségek miatt sajnos többnyire nem lehet megállapítani, hogy milyen fokú a biológiai rokonság. És ami innen, Magyarországról különösen érdekes:

Öt olyan, a Kárpát-medencében eltemetett nőt és férfit találtak, akiket közvetlenül ázsiai hun előkelőkhöz lehetett kapcsolni, közülük néhányat kazahsztáni mintákkal is össze tudtak kötni.

Vonzó lenne ezek alapján egy Ázsia keleti területeiről Európa szívéig vezető hun vándorlási útvonalat felrajzolni, ám Rácz Zsófia figyelmeztet: a minták szűkössége okán jelen tudásunk ehhez még nagyon kevés. Lássuk, hogy mégis milyen megállapításokat tehetünk mindebből a régészet és a történettudomány nyelvén.

The post Ősi hunok leszármazottai is éltek a Kárpát-medencében first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu