Több mint ötvenféle új drog jelent meg tavaly Európában

Az Európai Unió Kábítószer-ügynöksége (EUDA) közzétette éves jelentését, melyből kiderül: 2024-ben legalább 7600 túladagolásos haláleset történt az EU-ban, többnyire több kábítószer együttes használata miatt. Ez alapján kijelenthető, hogy a természetes, a félszintetikus és a szintetikus opioidok használata, általában más anyagokkal kombinálva, továbbra is a kábítószerek okozta halálesetek vezető oka Európában.

A lisszaboni székhelyű uniós ügynökség jelentése szerint az új pszichoaktív anyagok (NPS) felderítési aránya továbbra is nagyjából heti egy anyag.

2025-ben 50 olyan új pszichoaktív anyag volt, amelyről Európában először tettek bejelentést, és ezzel az EUDA által nyomon követett ilyen anyagok száma 1050-re emelkedett. Emellett Európában 2025 óta 95 új szintetikus opioidot derítettek fel, és csak 2025-ben hét új szintetikus opioidot jelentettek, köztük nitazéneket és orfinokat. Hozzátették: a nikotintartalmú termékek használatával járó e-cigarettázás mára az európai serdülők körében a szerhasználat egyik jellemző eleme lett, nem meglepő tehát, hogy tömegesen foglaltak le az EU tagállamaiban a kannabisz szintetikus és félszintetikus formáit tartalmazó e-cigarettákat.

Ezek a legnépszerűbb szerek

A jelentés szerint Európában továbbra is a kannabisz a legelterjedtebb kábítószer: az elmúlt évben becslések szerint 24,9 millió 15-64 éves közötti európai felnőtt használta. Európában a kábítószerek fogyasztása miatt kezelést kezdők egyharmadát (33 százalék) a kannabiszhasználók teszik ki, ami 2024-ben becslések szerint 104 ezer klienst jelentett. Közülük 62 ezren első alkalommal részesültek kezelésben.

A jelentésből kiderült az is, hogy Európában továbbra is magas a kokainfogyasztás, a múlt évben körülbelül 4,3 millió 15-64 éves közötti európai felnőtt fogyasztott kokaint.

A települési szennyvíz elemzései azt mutatják, hogy 85 európai város közül 48 (57 százalék) esetében a kokain szermaradványainak mennyisége növekedett. A kokainproblémák miatt kezelést igénylők száma folyamatosan emelkedik: 2024-ben a kokain volt a második leggyakoribb kábítószer azok körében (74 ezer ember), akik első alkalommal vettek igénybe szakellátást kábítószer-probléma miatt.

Azt is megállapították, hogy a ketamint, mely az érzéstelenítéshez és a fájdalomcsillapításhoz használt alapvető gyógyszer, egyre gyakrabban használják pszichoaktív szerként Európában. Noha a szer fogyasztása továbbra is viszonylag alacsony, egyre elterjedtebbé vált az éjszakai szórakozóhelyeken, ahol általában por formájában szippantják fel. Noha a ketaminnal összefüggő problémák miatt szakellátásra jelentkező személyek száma továbbra is alacsony, az elmúlt években megnégyszereződött: a 2019-es 413 esetről 2024-re 1796-ra emelkedett.

Kapcsolódó
Kötelező drogteszt a politikusoknak? Az addiktológus szerint ez inkább „bohóckodás”

Magyar Péter és Kocsis Máté drogtesztet csináltatott, előbbi pedig kötelező vizsgálatot ígér a politikusoknak. De van-e ennek szakmai értelme? Mit mutat ki valójában egy drogteszt?Az addiktológus szerint a vita félrecsúszott.

The post Több mint ötvenféle új drog jelent meg tavaly Európában first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest