Ahányszor rákeresünk a Google-ban Kathy Zsolt nevére, annyiszor dob fel újabb információt róla. Főállásban mentőszakápoló, 2001 óta – néhány év kihagyással – mentőzik. A betegek ellátása mellett tíz évig élvonalbeli zenekarokat (például a Bëlgát, az Ivan & The Parazolt, a Magashegyi Undergroundot és a Soerii & Pooleket) is menedzselt. Öt évig vezette a szenvedélybetegeket támogató Megálló Alapítványt, ahol történelmet tanított. Forgatókönyvíróként két rövidfilmet jegyez, a Holdongolf független színtársulattal pedig rendszeresen lépett színpadra. Mindezeket – a mentőzést, a színpadot, a szövegírást és a tanítást is – ötvözi stand-up előadásában, amely a mentőzésből merít történeteket, és amellyel célja nemcsak a szórakoztatás, hanem az edukálás is.
Idegesítően sokszor elmesélte már, de legyen meg itt is: retteg a békáktól, ezért lett a Bëlga zenekar Zsolti, a békája. Ezen a művésznevén is adja elő Hol van már az a kurva mentő?! című standupját.
Januárban néztük meg az előadásodat, ami után írtunk neked egy e-mailt, hogy szeretnénk interjúzni. Ősszel válaszoltál is. Ahhoz képest, hogy számtalan élvonalbeli magyar zenekar útját egyengetted, úgy tűnik, önmenedzselésben nem vagy túl jó.
Az e-mail címem miatt. Azt hittem, jó ötlet lesz külön e-mail címen kezelni a standupot, de ez hülyeség. Az volt a naiv elképzelésem, hogy a Zsolti, a békáról sok mindenki hallott, és biztos érdeklődnek majd. De nem érzem, hogy előrébb jutottam vele.
Nincs is menedzsered?
Jó lenne, de annyi más dologgal kell foglalkozni. Nem vagyok agilis abban, hogy a saját termékemet beszéljem rá valakire. Sokkal könnyebben ment azt hazudnom, hogy egy szar zenekar rohadt jó, mint hogy egy jó előadás tényleg jó.
Milyen menedzser voltál?
A legkeményebb. Üvöltöttem. Mindenkivel kiabáltam, amikor intézkedni, szervezni kellett.
A betegekkel is üvöltözöl?
Dehogy, a betegek fejét nem üvöltöm le. De egy menedzser akkor jó, ha átviszi az akaratát az ellenálláson.
Miért hagytad ott a menedzserkedést?
Nem volt benne sikerélményem. A sikerélmény a megszerzett pénz, ha az nagyon sok, akkor tudod azt mondani, hogy megérte. De nem így van, mert a pénz gyorsan elfolyik. Egymás idegeire mentünk, nem szerettem a saját kollégáimat, és a produkciókat, amikkel dolgoztam, és ez konfliktusokat szült. Az életvitel sem az igazi, szerintem hosszú távon egészségtelen például a sok hétvégézés. És be kell valljam, nem tartottam annyira sokra a szakmát, mert volt részem valódi szakmában dolgozni. Történelemtanár az eredeti végzettségem, szenvedélybeteg fiatalokat tanítottam 17 évig. Az szakma. Nem tudod megtanulni egy óra alatt, mert abban benne kell lenni. Tény viszont, hogy a menedzserkedéssel jobban lehet keresni, mint a mentőzéssel és a tanítással.
Tanítottál, menedzserkedtél, színész is voltál, és közben még mentőztél is. Azt gondolná az ember, hogy az utóbbi teljes embert kíván. Hogyan tudtál teljesíteni a többiben?
Úgy, hogy semmiben sem voltam benne 100 százalékig. Ami viszont elismerést adott és jó érzés volt, hogy úgy mentem koncertre, hogy a koncertszervezők azzal fogadtak, hogy „te vagy az, aki mentőzik, ugye?” Elmentem mentőzni, ott meg azt mondták, hogy te egyébként tanítasz? Amikor meg tanítottam, akkor azzal jöttek a diákok, hogy akkor te most a Bëlgával mész hétvégén koncertezni?

Miért pont a mentőzés maradt meg ezek közül?
Nem tudom. Pedig 12 éves koromban elvágtam a kezemet, megláttam a véremet és elájultam.
The post Úgy gondoltam, érdemes látniuk az embereknek, hogy „hol van az a kurva mentő” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





