Újabb gyomrost vitt be a bankoknak Orbán Viktor, a bankadó emelése után

Szerdán ismét összeült a kormány és többek között az is eldőlt, hogy meghosszabbítják a kamatstopot, írta Orbán Viktor szerdán a Harcosok Klubja Facebook-csoportban.

A kamatstop az év végén lejár. Meghosszabbítjuk. Ez közel 300 ezer családot érint. Nem hagyjuk őket magukra, számíthatnak ránk

– idézi a miniszterelnök posztját a Telex.

A kormány még 2022 januárjában vezette be a lakossági kamatstopot, amelyet azóta már többször meghosszabbított, 2023 elejétől a diákhitelekre is kiterjesztette. Az OTP Bank nemrég bejelentette, több piaci szereplővel alkotmányjogi panaszt terjesztettek be a kamatstop miatt.

A Bankszövetség májusi közleménye szerint „a kamatstop gazdasági, jogi és etikai szempontból is aggályos intézkedés, nem utolsó sorban azért, mert a bankok – a szabályozó és felügyeleti szervek előírása alapján – többször tájékoztatták ügyfeleiket írásban a változó kamatozású jelzáloghitel kamatkockázatáról, és felajánlották a fixesítés lehetőségét, amellyel az ügyfelek egy része élt is”.

Az elemzők szerint 2025‐ben a bankszektor számára körülbelül 50 milliárd forint bevételkiesést okoz a kamatstop.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden bejelentette, hogy a bankok extraprofitadó-terhét 370 milliárd forintra dupláznák meg jövőre. A Magyar Bankszövetség élesen ellenzi a döntést, közleményük szerint a banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.

The post Újabb gyomrost vitt be a bankoknak Orbán Viktor, a bankadó emelése után first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest