Közleményben határolódott el az ELTE a Mi kell a nőnek? című rendezvénytől

Thumbnail for 2896781

A napokban Mi kell a nőnek? címmel hirdettek meg egy jövő márciusi rendezvényt a Facebookon. A hír óriási felháborodást keltett a közösségi oldalon. Sokaknál már a provokatív címválasztás is kicsapta a biztosítékot, másoknál az a tény, hogy a kilenc meghívott előadó között egyetlen nő sem szerepel, több olyan híresség azonban igen, akik karrierjük során nem egyszer tettek már szexista kijelentéseket (például Ganxsta Zolee, Szabó Győző vagy éppen Harsányi Levente). Ha ez nem lenne elég, az esemény szervezője, az Emberi kapcsolatok nevű csoport szerint a meghívó címzettjei a “kedves hölgyek” – nekik fogják megmondani a rendezvényen a fent említett férfiak, hogy mi kell “a” nőnek.

Facebook

Sokan azt is sérelmezték, hogy az esemény helyszínéül a ELTE Társadalomtudományi Karát adták meg. Ők most megkönnyebbülhettek, az ELTE TTK ugyanis közleményben határolódott el az előadástól:

sem a kar, sem pedig a karnak otthont adó Lágymányosi Campust üzemeltető szervezet sem írásbeli, sem szóbeli nyilatkozatot nem tett az esemény befogadásáról. A Társadalomtudományi Kar semmiféle közösséget nem érez és vállal a rendezvénnyel, így kérte helyszínként való megjelölésének törlését

– olvasható közleményükben.

A szervezők a Facebookon sajnálatukat fejezték ki, amiért a rendezvény ekkora indulatokat váltott ki, ugyanakkor biztosították róla az érdeklődőket, hogy új helyszínen, de megtartják az előadást.

Tovább a cikkre: Közleményben határolódott el az ELTE a Mi kell a nőnek? című rendezvénytől

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest