Sejtkutatók kapják idén az orvosi Nobel-díjat

Thumbnail for 3397174

A sejtkutatás területén elért eredményeikért jutalmaztak idén két amerikai és egy brit tudóst Nobel-díjjal.

William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat, melyet a héten jelentettek be a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az illetékes bizottság döntése azért esett a három tudósra, mert felfedezték, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigénszint változását és azt is, hogyan alkalmazkodnak hozzá. Ezért találták őket méltónak a legrangosabb tudományos elismerésre.

A három kutató 9 millió svéd koronával (276 millió forinttal) lesz most gazdagabb. Az összeget egyenlő arányban osztják el, melyet a díjátadó ünnepségen vehetnek majd át. Erre hagyományosan december 10-én kerül majd sor, a díjat alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján.

Az orvostudományi Nobel-díjat egyébként eddig 110 alkalommal ítélték oda. A kitüntetésnek összesen 219 díjazottja volt: 39-szer egy személy, 33 alkalommal kettő, 38 alkalommal pedig három tudós osztozhatott az elismerésen. 12 hölgy büszkélkedhet a rangos díjjal, de közül csak Barbara McClintock vehette át egyedül a díjat 1983-ban.

A kitüntetést 1901 óta csak kilenc alkalommal nem ítélték oda. A díjat pedig csak egy kitüntetett nem vehette át a történelem során. Ő a német Gerhard Domagkot volt, akit Adolf Hitler arra kényszerített, hogy utasítsa vissza az 1939-ben nekiítélt orvosi Nobel-díjat. A tudós később, 1947-ben átvette érmét és oklevelét, de a pénzösszeget már nem.

A bejegyzést ( Sejtkutatók kapják idén az orvosi Nobel-díjat ) az RC News. szállította

Tovább a cikkre: RCNews

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest