„Sok célom van, de mindig a legközelebbire koncentrálok” – interjú Háfra Noémivel, a magyar női junior kézilabda-válogatott játékosával

Thumbnail for 2726122

Korábbi interjúdból kiderült, hogy mindig is vonzott a kézilabdás világ. Miért?

Ez nem volt ennyire egyértelmű, mint azt gondolnánk. Sok mindent kipróbáltam, mire megtaláltam a kézilabdát. Eleinte a művészi vonallal kezdtem, mazsorett, rocky, rajzolás – minden ilyesmi érdekelt. Melyik kislány ne álmodozna táncos karrierről, csillogó ruhákról, szép sminkről?! De mivel kicsit molettebb voltam a többieknél, hamar kiderült, hogy mégsem ez az irány lesz a nekem való. Anyukám és a testvérem is kézizett, szóval nem volt kérdés, miben próbálom majd ki magam.

Maglódon kezdtem az edzéseket, ahol fiúk-lányok együtt edzettek. Akkor még kicsi voltam, és sokszor inkább bármi mást csináltam volna, mint az edzés. De szerencsére anyukám segített a kézilabdánál maradni, és egy idő után felismerte, hogy eljött számomra az idő, hogy komolyabban is űzzem a labdasportot. Így kerültem Balogh Betti barátnőmmel Gyömrőre, ahol egy új szakasz kezdődött az életemben.

Ismerve a családi előzményeket, miért nem a kézivel indítottál?

Az egyik barátnőmmel óvodáskorunk óta össze vagyunk nőve. Az ő hatása is benne volt abban, hogy a tánccal kezdtem a sportolást. De később az iskolát a táncversenyekkel és a meccsekkel nem lehetett összeegyeztetni.

Ahogy komolyodott mind a két vonal, gyakran átfedés volt, egyszerűen nem fért bele az időbe. Nem beszélve arról, hogy a pihenésre szinte semmi nem maradt, illetve a sérülés veszélye is ott lebegett a fejem felett. Ekkor döntenem kellett, a kézilabdában pedig megtaláltam a számításaimat, így ezt választottam.

Motiváló volt az is, hogy a húgom felnéz rám, és látva a sikereimet ő is kézis pályára lépett. Ez már nem csak rólam szólt.

Ennek ellenére megfordult a fejedben, hogy abbahagyd?

Gyerekként még nem érti az ember, hogy a döntéseinek mekkora súlya van. A pillanatnyi érzések, hogy nincs kedvem edzésre menni, nincs kedvem futni vagy harcolni a fiúkkal, olykor hatalmukba kerítettek. Igaz, ekkor még csak 7-8 éves voltam. Ilyenkor anyukám mindig segített reálisan látni a dolgokat, és megerősített abban, hogy jó választás volt a kézilabda a számomra, és ha már elkezdtem, akkor ne adjam fel.

Korábban említetted, hogy „nagy kézis” szeretnél lenni. Milyennek látod őket most?

Nem tartom még magam nagy kézisnek, noha azon az úton járok, hogy egy nap majd valóban közéjük sorolhatom magam. Mindig van egy kis célom, ahhoz tudok edzeni, játszani, az motivál, hogy csak így lehet előre jutni.

Mindig voltak példaképeim, bár a magánéletükbe nem láttam bele. Ezt a részét az utóbbi években kezdem megérteni igazán. Ami elsősorban azt jelenti, hogy a pihenésnek is hatalmas szerepe van. Aktív kisgyerekként meg sem kottyantak az edzések, ma már két edzés után kifáradok, a regeneráció sokkal fontosabb, mint pár éve volt.

A kézilabda meghozta számodra azt, amit vártál tőle?

Teljesen máshogy képzeltem korábban a kézilabdás életet. Csak a meccseket láttam, milyen elképesztő, hogy a nagyjaink mikre képesek. Azt még nem értettem akkoriban, hogy milyen rengeteg kemény munka, sok edzés és áldozat van a meccsen elért teljesítmény mögött. Ami, bevallom, néha sok. De megéri a gyakorlás, most már én is ezt az életet élem. Szóval mondhatom, hogy az utamon vagyok.

Mit jelent számodra, hogy részt vehetsz a női junior világbajnokságon?

Az a legjobb benne, hogy itthoni szervezés, illetve korábban is voltam már hasonló szintű bajnokságon. De most is a jól bevált taktikámat követem majd. Meccsről meccsre haladok, mindig a közvetlenül előttem álló kisebb célt szeretném megugrani, és végül, remélem, hogy ott állhatunk majd a döntőben.

Milyen csapatnak ígérkezik Brazília? Velük nyitjátok meg a világbajnokságot!

Két éve játszottunk utoljára ellenük, akkor megvertük őket. Azóta viszont nem találkoztunk meccsen, és nem láttuk a játékukat sem. Nyilván a brazilok is fejlődtek az elmúlt időben, nem tudhatjuk biztosan, hogy mire számíthatunk, de egy biztos: jó meccsnek ígérkezik. Velük nyitjuk a világbajnokságot, és erre valószínűleg jó sokan kíváncsiak lesznek. A jó szurkolótábor pedig elmondhatatlanul sok erőt ad a csapatnak.

Melyik csapattól tartasz a legjobban?

Nem gondolkoztam ezen korábban, de Norvégia izgalmas lehet, kiszámíthatatlanok a számomra. Tavalyelőtt a négybe kerülésért játszottunk velük, akkor egy góllal ugyan, de megvertek minket. Tavaly viszont tíz góllal diadalmaskodtunk felettük. Minden az aktuális formánkon múlik.

Hogyan készültök csapatszinten a meccsekre?

Nincsen semmi különleges szokásunk. Ha tehetjük, összeülünk, olykor kikapcsolódunk együtt, bár mindenki eléggé elfoglalt, szóval nem is tudom, mikor volt erre példa utoljára.

Te hogyan készülsz? Neked van valamilyen rituáléd meccsek előtt?

Nincs semmi extra hókuszpókusz, átgondolom, hogy mit kell csinálnom, kik ellen játszom, hogyan védekezzek, hova kell lőni a kapusnak. De ez már rutin.

Igaz, egy kis törölköző mindig velem van, ami a mezünkkel azonos színű, ezt edzésre is viszem. Már a szokásommá vált, annak ellenére, hogy nagy sztori nem fűződik hozzá. A törölközőnek velem kell lennie.

Ahogy egy korábbi sérülésem miatt az ujjamat mindig bekötöm, holott már vagy három éve volt, és már nem kellene. A cipőmre is mindig rakok waxcsíkot. Ha ezek megvannak, akkor felőlem kezdődhet a meccs.

Mennyire figyelsz oda az étkezésedre?

Nincs versenyforma, de nem szabad veszíteni az izomból. Sokat kell innom, a megfelelő folyadékbevitelre mindig figyelek. A válogatottban van ennek a legnagyobb szerepe. Otthon annyit teszek, hogy a meccs előtt figyelek, ne egyek olyat, ami megterhelő a szervezetem számára. A vércukorszintre is ügyelni kell, így napközben nincs édesség, esténként engedek meg magamnak néha egy kis bűnözést.

Ki a példaképed a kézilabdás világban?

Sokáig volt példaképem, de rájöttem, hogy mindannyian ellenfeleim lehetnek. Ettől persze felnézek rájuk szakmailag, de nem rajongok már. Inkább csinálom a saját dolgom, hiszen előbb-utóbb úgyis találkozunk. Ha valakit kiemelnék, akkor az Cristina Neagu, rá mindig is fel fogok nézni; az átlövései, a gyorsasága, a dinamikája példaértékű.

Mit mondanál azoknak a lányoknak, akik még csak most álmodoznak róla, hogy kézisek legyenek?

Rettentő sok kitartás kell hozzá, de megéri. Kezdetben én sem voltam annyira ügyes, de a merészségem előrevitt. Ha valami nem ment, akkor addig gyakoroltam, ameddig nem ment jól. Próbálom az edzéseken a maximumot nyújtani, ha kell, ráhúzok még 10 percet az edzés végén, és bábúval gyakorolok. Átlövő vagyok, ehhez elengedhetetlen a jó lövéstechnika, a gyorsaság és persze a cselezés.

Mekkora szerepe volt a karriered alakulásában a családnak?

Anya minden meccsemen ott van, és mindig mindenben mellettem áll, a legjobb barátnőm pedig a mindenem. Ha a meccsen épp nem vagyok formában, akkor megkeresem a lelátón, ő pedig biztat engem.

Vannak, akiknek nincsenek ott a szüleik, nekik sokkal többet kell tenniük magukért. Ők magukat sokkal jobban kell, hogy építsék. Én még otthon lakom, több támogatást kapok lelkileg, mint mondjuk ők. Ennek megvannak a maga előnyei, de a hátrányai is. Például bizonyos dolgokban nehezebben döntök, mint azok, akik már egyedül élnek, önállóak. De tudom, idővel majd ez is változik.

Vannak konfliktusok a csapaton belül?

Mi csak edzésen vagyunk együtt, ha ott adódik valami, akkor ott helyben tisztázzuk. De ez ránk egyáltalán nem jellemző, nálunk edzésen mindenki összhangban van. Az új edzővel pedig megy az idő, nincs megállás.

Persze a sikerek és az ismertség kecsegtető lehet a fiatalság számára. De azért tudjuk, hogy a profi sport rengeteg lemondással jár. Mik ezek?

A sulit meg a kézit próbáltam együtt csinálni, de a kettő együtt nem megy 100%-ig. Vannak olyanok, akiknek ez nem okoz gondot, nekem nehéz volt. Ráadásul most fogok érettségizni, és a szóbelik még hátra vannak. Most a Fradi iskolájába járok, az akadémiai osztályba. Ez egy sportiskola, ahol alkalmazkodnak az edzésekhez, és a tananyaggal is máshogy haladunk. De szerencsére az edzőnk is tekintettel van a tanulmányainkra, ez segítség ebben az időszakban.

Nem sok szabadidőd van, hogy tudtok így ismerkedni? Akár a családdal időt tölteni?

Nehéz az ismerkedés, még nem talált rám az igazi. De nem is keresem, majd jönni fog magától. Csak olyan jöhet szóba, aki tudja, hogy mit csinálok, sajnos hozzám muszáj extrán alkalmazkodni. Ezért is inkább a sport világból választanék párt. Vannak nyilván, akik megkörnyékeznek, de számomra az ismerkedés nem a neten működik. Olyan típus vagyok, akivel nehéz elkezdeni beszélgetni, ehhez nem elég egy rámenős szöveg.

A család más tészta, ők már hozzászoktak ahhoz, hogy hogyan élek. És tiszteletben tartják, hogy nekem a kézilabda fontos. Nekünk marad egy közös óra este vagy egy közös ebéd hétvégén.

Hogyan látod magad 5 év múlva?

Szoktam gondolkozni ezen. 2020-ban talán Tokióban ott lehetünk az olimpián, jó lenne! De addig van egy Eb és egy vb. Ennek ellenére mindig az aktuális meccseket tartom szem előtt. Igazán izgalmas időszaka ez az életemnek.

A Magyar Kézilabda Szövetség célja Debrecen városával és a Debreceni Sportcentrum Kht.-val együttműködésben, hogy felnőtt világbajnoki színvonalú eseményt rendezzen meg július első két hetében. Ennek jegyében már a július 1-jei nyitóünnepség is igazi szuperprodukció lesz, amelyen egy nemzetközi sztáralakulat is fellép.

A világbajnokság jelmondata: Bármi megtörténhet!

A világbajnokság logója, arculata a Trónok harca-sorozatot idézi, jelezve, hogy júliusban 24 csapat küzd majd meg a trónért, azaz a dobogós helyekért.

A magyar válogatott valamennyi mérkőzését és a döntőt az M4 Sport élőben közvetíti.

A világbajnokság weboldala: http://www.hungaryhandball2018.hu

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/handballhungary2018/

Instagram: https://www.instagram.com/handballhungary2018/

Még több fotó a női junior válogatottról:

Tovább a cikkre: „Sok célom van, de mindig a legközelebbire koncentrálok” – interjú Háfra Noémivel, a magyar női junior kézilabda-válogatott játékosával

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest