Egy meccset lehetett eddig megrendezni a magyar hokiszezonban, a többit halasztották

Thumbnail for 3654978

Elmarad a szombatra, az új győri csarnokba kiírt Fehérvári Titánok – Opten Vasas HC mérkőzés a jégkorong Erste Ligában, mert a hazai csapat keretében és a stábtagok között koronavírussal fertőzöttek vannak, számolt be róla az MTI. A budapesti csapat keddi közleményében jelezte, hogy a találkozót egy későbbi időpontban játsszák majd le.

A pozitív tesztek miatt a fehérváriak már a hétfőre tervezett debreceni mérkőzésüket sem tudták lejátszani.

Sőt, a szombaton elrajtolt 2020/21-es idényben eddig csak az idénynyitót tudták lejátszani, amelyen a MAC HKB 6-3-ra legyőzte a vendég Vasast. A kiírt következő két összecsapást – a hétfői DEAC-Fehérvárt és a szombati Fehérvár-Vasast – a fehérváriak koronavírus-fertőzése miatt később rendezik, de volt már pozitív eset – több is – az Újpestnél, a Ferencvárosnál, a Dunaújvárosnál és korábban a DEAC-nál is.

Jelen állás szerint a vasárnapi, MAC HKB – DEAC lehet a szezon második olyan meccse, amit az eredeti időpontban tudnak lejátszani.

A briteknél jó esetben januárban indulhat el a szezon

A brit jégkorong-bajnokság, amelyben a világelitben szereplő brit válogatott játékosainak döntő többsége szerepel, legfeljebb január végén kezdődhet el a világjárvány miatt, erről egyezett meg a tíz érintett csapat. Fontosak számukra a nézők, márpedig a csarnokok eddig is 75-100 százalékos kapacitással működtek.

A 2021-es A csoportos vb május 21-én kezdődik, és az előtt szeretnének minél többet játszani.

A brit bajnokság szüneteltetése miatt a Cardiff Devils visszalépett a Bajnokok Ligájától, így a svéd Färjestad BK játék nélkül jutott a 16 közé, írja az MTI.

A nyitóképen látható győri csarnokot nemrég adták át, a Fehérvár – Vasas lett volna az első tétmeccs, de így később debütál a létesítmény. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest